KÉK FÉNY
#késelő
#kisvárda
#előzetes
Előzetesben a 16 éves kisvárdai késelő
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2018. február 5-én csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indult eljárásban elrendelte fiatalkorú B. M. gyanúsított előzetes letartóztatását.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2018. február 2-án éjszaka egy kisvárdai sörözőben szórakozott. Éjfél körül szóváltásba keveredett egy férfival, ezért a biztonsági őr távozásra szólította fel. Ezután a gyanúsított az utcán ingerülten kiabálta, hogy megöli a sértettet és a társaságában lévő személyeket. Amint a sértett kilépett a presszó ajtaján, a gyanúsított egy kést rántott elő a zsebéből, amivel megvágta a férfi nyakát.

A sértett védekezni próbált, mire a gyanúsított még négyszer megvágta őt az arcán és a fején. Időközben kijöttek az utcára a sértett társaságában lévő személyek is, és a sértett segítségére siettek. Ekkor a gyanúsított a sértett védelmében fellépő egyik férfit hátulról deréktájon szúrta.

A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a hatóság elől megszökne vagy elrejtőzne, illetve tanúk befolyásolásával megnehezítené az eljárás lefolytatását.

A végzés jogerős.