KÉK FÉNY
#NAV
#emberölés
#kísérlet
#tárgyalás
Előre látva és kívánva a halálát – első rész
Jogászként dolgozik a szolnoki adóhatóság korábbi igazgatóhelyettese, akit azzal vádol az ügyészség, hogy 2015 februárjában előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel meg akarta ölni gyermeke édesanyját. Az ügyben eddig 36 tárgyalást tartottak, de a vége még mindig nem látszik.

A sértett mind a 36 tárgyaláson jelen volt, merthogy kötelező, így újra és újra átéli a 2015. február 25-i borzalmat. A tárgyalóterem szűkössége miatt egy szék választja el az édesanyát egykori párjától, aki a vád szerint brutális kegyetlenséggel meg akarta ölni. Ilona - nevezzük így a sértettet - nagyon szerette azt az embert, aki végül az életére tört. Közös munkahelyükön ismerkedtek meg egy bálon, majd 2012-ben gyermekük is született.

Az eddig lefolytatott 36 tárgyaláson a vádlott és 8 tanú kihallgatása már megtörtént, de hátra van még 35 tanú és legalább 10 szakértő meghallgatása és több ezer oldal iratnak az ismertetése is. Így az eljárás úgyszólván az elején tart.

Politikusnak állt az egykori NAV igazgatóhelyettes, csak hogy kiengedjék az előzetesből


Emiatt - merthogy megillette őt a mentelmi jog - egész pontosan 2018. március 20-tól május 8-ig az eljárást felfüggesztette a bíróság, mert a volt navos őrnagy Összefogás Párt jelöltje lett a 2018-as országgyűlési választásokon. Annak a pártnak a jelöltje, amelynek vezetőjét nem jogerősen hat év letöltendőre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék bírája honosítási-csalás miatt. Persze a „NAV sikeres jogásza, volt helyettes megyei igazgatója” hogy folytatott-e kampánytevékenységet, nem tudható, de arra jó volt, hogy a több mint hároméves előzetes letartóztatásából akkor kiengedjék. A bíróság kérte ugyan az ügyben a mentelmi jog felfüggesztését, de a Nemzeti Választási Bizottság ezt nem szavazta meg. Egyik tagjuk indoklása egészen elképesztő volt: „a férfi rendkívül intelligens, négy diplomája van és NAV volt igazgatóhelyettese” mindezt úgy, hogy a debreceni ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a jogászt.

A választások után 2018. május 28-án ismét elrendelte a bíróság az előzetes letartóztatását a vádlottnak, mivel megalapozottnak látta a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsításának, illetve a bűnismétlés fennállásának veszélyét is. Így a vádlottra ismét előzetesbe került.

A hatmilliós szabadság, miközben "Ilonát" rémálom, állandó félelem gyötri

„Ilona” ekkor egy kicsit fellélegzett, de ez az érzés nem tartott sokáig, hiszen a 2018. november 28-án megtartott tárgyaláson a vádlott és védője óvadék ellenében indítványozta a letartóztatás megszüntetését. A bíróság az indítványnak helyt adott. Azaz 6 millió forintért cserébe bűnügyi felügyelet keretében a vádlott nem hagyhatja el lakóhelyének közigazgatási területét. Mint fogalmazott a bíróság indoklásában: „a bűnügyi felügyelet, a távoltartás és a nyomkövető eszköz egyidejű alkalmazásának elrendelésével a kényszerintézkedési célok elérhetők.”

Éreztem, tudtam, hogy baj lesz

A mai tárgyaláson a vádlott kedélyesen cseverészett a védőjével, miközben a folyosó másik sarkában a sértett és édesanyja várakozott a mai tárgyalásra. A bíró „Ilona” édesanyját tanúként idézte be mára, aminek több órás meghallgatás lett a vége. Részletesen mesélt az előzményekről, jellemzően bírói kérdésekre válaszolva. Elmondta, hogy nem szokványos anya-leánya kapcsolat van köztük, attól sokkal több. Bizalmi baráti kapcsolat, „mindent megosztott velem a lányom” még a legbelsőbb titkait is, olyat, amit sok leány nem mond el a szüleinek.

Ugyanakkor „Ilona” a gyermeke apjával való kapcsolatáról szinte semmit nem mondott”, ami valljuk be, meglehetősen furcsa körülmény egy olyan leánytól, aki még azt is megosztotta anyukájával, hogy mikor volt ez első és kivel. A tárgyaláson a tanúvallomásból azt lehetett érzékelni, hogy „Ilona” nem akart erről a kapcsolatról beszélni otthon. Pedig a gondok egyre jobban halmozódtak, voltak jelek, s intő történések.

Az elmaradt esküvő

Kapcsolatukból 2012-ben született gyermekük és 2014. október 25-én házasodtak volna össze, amiről „Ilona” testvére és anyukája mit sem tudott, csak egy véletlen találkozás alkalmával derült ki, egy nappal a tervezett esküvő előtt. Arra a mai tárgyaláson nem derült fény, hogy valójában ki akarta az esküvőt. Ezt a bíróságnak kell kiderítenie a bizonyítás során és, hogy valójában mi történt a gyilkossági kísérlet előtt négy hónappal. A vádirat alapján tudható, hogy az élettársi kapcsolat megromlott. 2014 őszén, aminek következtében a vádlott elköltözött egy másik szolnoki lakásba, ahová a közös gyermeket is magával vitte. Néhány héttel később azonban kibékültek és kitűzték az esküvő napját 2014. október 25-re.

A menyasszonyi ruha a vállfán, romantikus esti fürdőzés és forralt bor, majd öngyilkossági kísérlet.

A folytatásban:

2013 őszén - egy évvel a tervezett esküvő előtt - 2 millió 750 ezer forintot adott oda "Ilona" a párjának azzal a céllal, hogy egy ismerőse „Árpi” majd befekteti, és 3 év elteltével 6 millió forintot kapnak vissza. A vádirat szerint a pénzt nem fektette be a vádlott és Ilona sem kapta vissza.

A vádlott tagad mindent és önvédelemre hivatkozik de, hogy mire alapozza a védelem az álláspontját az a következő részből kiderül!