KULTÚRA
Gasztro
#19. napkori borverseny
#bor
#Seszták Oszkár
Elnöki vizit a napkori borversenyen
​19. alkalommal adtak egymásnak randevút a napkori borosgazdák. Igen, ismét eltelt egy év – gondolhatják olvasóink, akik soron követik a napkori eseményeket. Ezúttal egy elnök és egy kormánybiztos is jelen volt a közel kétórás eseményen, ahol 35 borból kellett kiválasztani a „Napkori hibátlant” nevű bort, ami a legjobb fehér, rosé és vörös bort termelője egy évig viselhet.

A rendezvény elején Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke sztorizott. Adta magát a lehetőség ugyanis a rendezvényre a borok városából, Egerből érkezett. Egy ottani barátjának indulás előtt mondta, hogy iparkodnia kell, mivel ötkor Napkoron egy borverseny megnyitóján vesz részt.

- Napkoron van bortermelés?

- Én sem tudtam, de este kiderül.

És igen, Napkoron van bor - konstatálta az elnök a rendezvény végén. Méghozzá egész jó bor – ezt már a zsűri tagjai mondták bár, mintha a rozé és a vörös alul maradt minőségben a 2018-as évjáratnak.

A bor hasznos, csak tudni kell mértékkel fogyasztani, persze a mérték kinek-kinek más – kezdte a felvezetést a település polgármestere, dr. Sipinyhért Zsolt, majd rögvest kitért a bor három jó tulajdonságára: Fizikai, szellemi és érzelmi tekintetben is hasznos. Fizikai értelemben ezért, hisz valószínűleg sokan tapasztaltak már: mindenki erősebbnek érzi magát - jó pár pohár bor elfogyasztása után -, mint amilyen valójában és ilyenkor mindenki okosnak, okosabbnak is érzi magát. Érzelmi tekintetben meg egy kis bortól mindenki jobban szeret a másikat – ilyen felvezetés után köszöntötte a napkoriakat dr. Seszták Miklós kormánybiztos, aki legendásan híres arról, hogy nem iszik alkoholt.

Őt először 2012-ben hívták meg erre a versenyre. Meglehetősen szkeptikus volt, de a kíváncsiság győzött. „Van új a nap alatt” - gondolta, mikor meglátta az akkori felhozatalt. Majd gyermekkori emlékei közül eleveníttette fel a nagyszülők kisvárdai lugasát, benne a Szagos Izabella szőlőt. Érezhető, tapintható volt a közel 47 évvel ezelőtti élmény a teremben. A 19 év alatt – amióta ez a verseny létezik – olyan kuriózumot tudnak megmutatni a megyében, itt a térségben, amire buszkének kell lenni – mondta.

A szervezők a jól bevált forgatókönyv alapján a bormustra közben színes kulturális programokkal szórakoztatták a nagyérdeműt. Volt néptánc és népzene, a helyi idősek klubjából paródia. És ahogy már megszokhatták az évek során a has sem maradt üresen, hisz a helyiek ízes fánkkal, lapcsánkával, no meg finom teával kényeztették a vendégeket. A közel két órás zsűrizést követően került sor az eredményhirdetésre, vagyis kiderült, hogy egy évig ki viselheti a „Napkori hibátlan” elnevezést, hogy ez a borra vagy a készítőjére vonatkozik, nos ezt döntse el mindenki maga.

Lássuk az eredményeket:

Vörösbor:

I. Lekli József - egyben a „Napkori hibátlan” kitüntető cím birtokosa a vörösbor kategóriában egy évig.

II. Agócs Miklós

III. Olcsvári József

Rosé bor:

I. Támba Ferenc - egyben a „Napkori hibátlan” kitüntető cím birtokosa a rozébor kategóriában egy évig.

II. Antal Ferenc

III. Juhász Mihály

Fehérbor:

I. Nádasdi Mihály egyben a „Napkori hibátlan” kitüntető cím birtokosa a fehérbor kategóriában egy évig.

II. Széll Miklósné

III. Tanyik György

Különdíj: id. Juráncsik Antal

Napkort aranyló homokbuckák veszik körül, itt emelkedik Szabolcs középső területének legmagasabb dombja, a Golyóbis, melynek tetejéről a környék legszebb kilátása nyílik. Így talán nem is olyan meglepő az évről évre bővülő felhozatal.

Az, hogy egy település közel 20 éve sikeresen meg tud tartani egy ilyen eseményt bizonyság arra: a településnek fontos az aktív társasági élet, hisz olyan emberek tagjai ennek a közösségnek, akik nem csak részesei, hanem részei közös élményeknek.

Sok minden feledhető egy közösség életében, de a közös élmények, emlékek soha.