AKTUÁLIS
#jégpálya
#kisvárdai jégpálya
#korcsolya
#Várkert
#Kori Sziget
Elkezdődött a koriszezon Kisvárdán is!
Festői környezetben, a történelmi vár előterében, a Vár tó közepén lehet karcolni a jeget hétfő délutántól Kisvárdán.
A pályaavató ünnepségen Leleszi Tibor kisvárdai polgármester jégen sikló Mikulás, mesebeli tigris és a mozivászonról jól ismert Mignonok mellett, gyerekek és felnőttek társaságában adta át a kisvárdai Kori Szigetet. Kisvárda Város Önkormányzatának kezdeményezésére, dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztés miniszter közbenjárásával, jégpálya épült a Várkertben, a Lesz Feszt Promotions és az Alkossunk Várost Alapítvány működtetésében.


„Úgy érzem, hogy ismét bebizonyítottuk azt, hogy jó itt élni, hogy jó itt lenni, ahogyan városszlogenünk is mondja: „Kisvárda, a város ahová visszatérsz!” - mondta köszöntőjében Leleszi Tibor. Kisvárda polgármestere Seszták Miklós fejlesztési miniszter üzenetét is tolmácsolta, mely szerint egy olyan különleges pályát adtak át, ami a felhőtlen kikapcsolódások és élmények új színhelyévé válhat városunkban.

Hétköznap délelőttönként, 09.00 órától 14.00 óráig iskolás csoportok szervezetten uralják majd a terepet DÍJMENTESEN! Előzetes időpont egyeztetés Gálné Balázs Gabriellánál lehetséges a 70/6116-592-es telefonszámon.

A jegyárak a következők:

- 700 Ft/2 óra.
- Korcsolya bérlés: 300 Ft/2 óra.
- 10 alkalmas bérlet: 6000 Ft.

A Kori Sziget nyitva tartása:
Hétfőtől csütörtökig: 14.00-18.30;
Pénteken: 14.00-21.00;
Szombat: 09.00-21.00;
Vasárnap: 10.00-18.30.

Alkalmi programok, szezonális partik és rendezvények is lesznek a pályán, melyekről első kézből kaphat információt a Kori Sziget Facebook oldalán: https://www.facebook.com/Kori-Sziget-Kisvárda...

Korcsolyázni nem csak szórakoztató de még egészséges is! Egyrészt növeli a koordinációs képességünket, javítja az egyensúlyérzékünket, miközben több kalóriát égetünk, mint gondolná! Egy 65-70 kilós ember lassan csúszkálva, átlagosan akár 380-400 kalóriát is a szabadba dobhat óránként. Ha még nem tud korcsolyázni, akkor se adja fel, hiszen ez a sport könnyen tanulható! Nem kell egyből piruetteket és dupla csavarokat csinálni a levegőben! :)

Találkozzunk Kisvárdán, a várkerti Kori Szigeten!

- Friss Média/DéGé -

fotók: Szabó Sándor