INTERJÚ
Elképesztően sokoldalú a Középsuli gyönyörű rablólánya - interjú
Aki látta a legnépszerűbb magyar internetes sorozat legutóbbi részét, aligha felejti el a szép rablólányt. Aki pedig még nem látta, a vasárnap megjelenő részben találkozhat Tripolszky Annával. A 25 éves új szereplő most a médiában dolgozik. De annyi mindent kipróbált már az életben, hogy a nála kétszer idősebbek is csak elismeréssel tudnak csettinteni, amikor sorolja, mi mindent csinált eddig.

- Most a TV2 Akadémia képzésére járok, ami a koronavírus miatt megtorpant, de szeptembertől folytatódik. Kaptam már lehetőségeket az adónál, mint szerkesztő leginkább, de a képernyőn is feltűntem már. A fem3 caféban, illetve Oscar-gálán például segédszerkesztőként dolgoztam. Emellett a Rákóczi Szövetségnél a középsulis Dominikkal készítek online riportokat és hamarosan indul egy állandó online utazós műsor szintén a Rákóczi Szövetségnél, amit szintén közösen vezetünk majd. Nyáron más tévés felkéréseket is kaptam, és ha marad még időm, tervezem saját online műsorom beindítását is.

- Láttam egy bemutatkozó videóját, amiből kiderült, hogy ezek korántsem az első munkái az életben. Komoly külföldi múlt után tért haza.

- Ha kiskoromig visszamegyek, mindig is vágyódtam külföldre. Annak idején német két tannyelvű általános iskolába jártam Zuglóban, és már akkor részt vettem különböző csereutakon. Ha külföldi útról volt szó, én mindig ott voltam az első jelentkezők között, hogy tapasztalatot szerezzek. Már akkor megéreztem, hogy az utazás sokat ad a személyiségünkhöz. Hiszen nem csupán arról van szó, hogy megtanulunk egy másik nyelvet, hanem arról is, hogy ezek a tapasztalatok színesítenek minket, illetve a tapasztalatok által egyfajta nyitott látásmódot alakul ki bennünk.

Az egyetem alatt Erasmus ösztöndíjjal kiköltöztem Spanyolországba, ahol fél évet éltem. Ez ugye egészen más, mint amikor nyaralni megy az ember: lakva sokkal jobban meg lehet tapasztalni az ottani szokásokat, kultúrát. Szabadidőmben modellkedtem is, utána viszont Olaszországba sodort az élet. Épp akkor, 2015-ben volt a milánói világkiállítás. Látogatóként elkezdtem beszélgetni a magyar pavilonban dolgozókkal. A vége az lett, hogy felvettek kommunikációs gyakornoknak. Rengeteg interjút készítettem a pavilonban fellépő művészekkel és itt szerettem bele az újságírásba. Ekkor még Budapesten jártam a Károli Gáspár Egyetem anglisztika szakára és kommunikáció-médiatudomány szakirányra, de az egyetem nyitottságának köszönhetően a kinti szakmai gyakorlatot tökéletesen össze tudtam egyeztetni az itthoni tanulmányokkal.

- Mi történt, amikor vége lett az expónak?

- Hazajöttem, lediplomáztam és a diplomaosztót követő napon fogtam magam és ismét kiköltöztem Olaszországba. Elkezdtem a mesterszakot nemzetközi kapcsolatok szakon a Pármai Egyetemen és a tanulmányaim mellett a Lamborghininél álltam munkába, először hostessként, majd rendezvények lebonyolításában vettem részt.

- Miután két mediterrán országban is élt, milyennek látja az ottaniakat?

- Sokan mondják, hogy a spanyolok és olaszok mennyire hasonlóak. Én mégis azt tapasztaltam, hogy különböző a mentalitásuk. Az olaszok sokkal közelebb állnak a szívemhez, szerintem ragaszkodóbbak, összetartóbbak, befogadóbbak. Sűrűn járok vissza és engem is többször jöttek már kintről meglátogatni, szoros barátságokat sikerült kint kötnöm.

- Mégis hazajött. Miért?

- Sok helyen jó, de a legjobb otthon! Akármilyen szuper munkája van az embernek, még sincs otthon külföldön. A szívem hozott haza, másrészt pedig kaptam egy álláslehetőséget koncertszervezőként és úgy éreztem, hogy amit külföldön megtapasztaltam, azt itthon szeretném kamatoztatni.

- Nem bánta meg?

- Egy pillanatig sem. Imádok itthon élni. Persze hiányzik külföld, de csak egy-egy út erejéig, hogy újra találkozzak a kinti ismerőseimmel, átéljem a kinti életérzést, vagy, hogy új helyeket fedezzek fel. Viszont úgy gondolom, Budapest egy tökéletes bázis, ahonnan könnyedén lehet bárhova utazni.

- Koncertszervezés közben milyen hírességekkel dolgozott együtt?

- A Danubius Music Magyarország egyik legfontosabb koncertszervező cége. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy számos nagyszabású produkció színpadra állításában közreműködhettem. Akit talán kiemelnék az José Carreras, aki három tenor egyike, vagy említhetném Nicki Minaj amerikai rappert, de mivel jazzimádó vagyok nagy élmény volt együtt dolgozni Chris Botti trombitaművésszel is, akárcsak Luis Fonsival, azaz a Despacito királlyal, akivel nagy szerencsémre sikerült interjút is készítenem. Méghozzá egy riksás interjút, aminek keretein belül végigjártuk Budapest belvárosát. A világsztár nem csak a kérdéseimre adott választ, de több magyar ételt megkóstolt, és persze a pálinka sem maradhatott ki. A végén azt mondta nekem Fonsi, hogy ez volt élete eddigi legjobb interjúja. Ezt a sorozatot szeretném folytatni. Sok sztárnak, aki idejön fellépni, nincs ideje felfedezni a várost, így interjú közben viszont szó szerint ízelítőt kaphat a kultúránkból és kizökkenhet kicsit a munkából.

- Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel eddig szembe kellett néznie?

- Amikor egyik napról a másikra kiköltöztem Olaszországba és nulláról kellett felépítenem az életemet. Persze én ezt imádtam, hiszen inspirálnak a kihívások, szeretem, amikor a mélyvízben találom magam, hiszen ezekből a szituációkból rengeteget tanultam.

- Szó esett már német iskoláról, spanyolországi tanulásról, olaszországi életről. Hány nyelven beszél?

- Németül, angolul, és olaszul felsőfokon beszélek. Franciául és spanyolul is tanultam, de az utóbbi két nyelv sajnos már eléggé feledésbe merült, viszont rövid távú terveim között szerepel, hogy felelevenítsem őket.


- Hogy került a Középsuliba? Ennyi külföldön élés közben ismerte már a sorozatot?

- Igen, ismertem. A Rákóczi Szövetségnél, mint említettem, együtt riporterkedem az egyik szereplővel, Dominikkal. Egyszer csak jött egy telefon, kérdezték, hogy mennék-e a Középsuliba szerepelni. Nagyon megörültem. Eddig két részben tűntem fel, rablóként. Igazából nagyon elcsodálkoztam, mikor megtudtam, hogy ez lesz a szerepem. De a készítők, úgy tűnik, a kedves felszín alatt felfedezték a harciasabb énemet, én pedig örültem ennek.

- Lesz folytatás?

- Remélem, hogy igen, hisz nagyon izgalmas közös munkán vagyunk túl. Az eddigiekről nem árulnék el sok mindent, kiderül majd vasárnap este, mi történik az új epizódban. Addig csak annyit mondanék, hogy sok mindent fogok rabolni… Hogy mit, azt nézzék meg!


- FrissMédia -