KÉK FÉNY
Elkapták az éjszakai cserbenhagyó gázolót
A 70 éves asszonyt este tíz után ütötték el Nyírbátor és Nyírgyulaj között. A gázoló segítségnyújtás nélkül otthagyta áldozatát, aki belehalt a sérüléseibe. A rendőrök most elkapták.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanújával büntetőeljárást indított egy 25 éves laskodi férfi ellen - olvasható a rendőrség honlapján.

Az esetről reggel már beszámoltunk. A nyomozás adatai szerint a férfi személygépkocsival közlekedett hétfőn este 22 óra 15 perc körül Nyírbátor felől Nyírgyulaj irányába, amikor gépkocsijával elgázolta az úttest szélén, gyalogosan közlekedő nőt. A balesetben a 70 éves mátészalkai nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A járművezető a baleset után megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül elhajtott, és ismeretlen helyre távozott.

A rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést az ismeretlen járművezető mielőbbi azonosítása és felkutatása érdekében. Ma intézkedés alá vonták a 25 éves laskodi férfit, akinek gépkocsija sérült volt, a típusa pedig megegyezett azzal, amellyel feltehetően a balesetet okozták. A férfi elszámoltatása, gyanúsítotti kihallgatása már folyik.


- FrissMédia -

Fotó: police.hu