KÉK FÉNY
Elgázolták a zebrán, most vádat emeltek ellene
Halálos balesetet okozott egy piros lámpánál zebrára lépő gyalogos, vádat emeltek ellene - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A közlemény szerint a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfival szemben, aki 2019 júniusában a Blaha Lujza térnél lévő egyik zebránál, ittasan, a piros lámpa ellenére lépett le az úttestre. Ennek következtében elütötte őt egy motoros, aki a balesetben szerzett sérülése miatt, több mint egy évvel később életét vesztette.

A vádirat szerint a motoros óránkénti 50 kilométeres sebesség helyett körülbelül 93 kilométer per órával haladt, és bár észlelte a zebrán szabálytalanul átkelő gyalogost, nem tudta elkerülni a balesetet.

A gyalogost - aki súlyos, részben maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedett - gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolják, és felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozzák vele szemben. A motoros ellen indult, közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatti büntetőeljárást az elkövető halála miatt megszűntették.

- MTI -