A vádirati tényállás szerint a 20-as éveiben járó férfi rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, ezért 2021 októberében prostitúcióra kényszerítette 18 éves élettársát. A fiatal lány másfél éven keresztül végzett szexmunkát, és a keresetét teljes egészében átadta a vádlottnak, aki ebből fedezte a megélhetését és kábítószer függőségét. A fiatal lánynak végül 2023 februárjában sikerült a férfitől elszöknie.
A vádlott ezután kegyetlen ámokfutásba kezdett. 2023. július 30-án hajnalban a kerten keresztül bemászott az egyik encsencsi ingatlan udvarára, hogy onnan értékeket tulajdonítson el. Miközben a kazánházból kihozott, és a kertben elrejtett egy fűkaszát, a tulajdonos a zajra felébredt, és kiment az udvarra. A vádlott ezt észlelve magához vett egy baltát és egy tapétavágót, majd egyből a sértettre támadt. A dulakodás közben a férfi hanyatt esett, a támadója pedig fölé térdelve a tapétavágóval többször megszúrta és megvágta a felső testén. Életét az mentette meg, hogy a felesége és a szomszédok a segítségére siettek.
A vádlott 2023. december 7-én délután, hogy eladható vagyontárgyakat szerezzen, magához vett egy kalapácsot, és azzal átment a vele egy utcában lakó 83 éves nő házába. A lakásba belépve egyből az idős nőre támadt, és a kalapáccsal többször lesújtott a nő fejére, aki eszméletlenül rogyott a földre. A lakásból ellopott egy televíziót, és azt értékesítette. A bántalmazott nőre a lánya talált rá, kórházba szállították, ahol egy hónap múlva elhalálozott.
Három hét múlva, december 29-én hajnalban a vádlott újra rabolni indult. Azt az idős nőt szemelte ki, akitől korábban már lopott egy arany nyakláncot. Az ajtót berúgva bejutott az idős asszony otthonába, majd a zajra felébredő sértettre támadt. Egy késsel őt a nyakán, a mellkasán és a karján többször megszúrta, melyektől a nő azonnal elhalálozott. Ezt követően a lakást átkutatta, magához vett 12.000 forintot és különböző élelmiszereket, majd a szoba sarkában tüzet gyújtott azért, hogy a bűncselekmény nyomait eltüntesse.
A nyomozóhatóság még aznap elfogta, és azóta is letartóztatásban van.
Az elkövetőt a főügyészség emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével, lopás vétségével, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével, és emberölés minősített esetével vádolja. Vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a törvényszék a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből zárja ki.