SPORT
Elérhető közelségben a cél: ha legyőzi a Békéscsabát, bajnokként jut az élvonalba a Kisvárda
Napra pontosan a tavalyi kiesésük egyéves évfordulóján, május 4-én matematikailag is visszajuthahat a legjobbak mezőnyébe a csapat.

Május 4-én, vasárnap játszik Békéscsabán a Kisvárda, ahol, ha három ponttal gyarapodnak, akkor megvan a bajnoki cím és az NB I-be jutás. Ezzel együtt vagy éppen ezért, komolyan készült a csapat az újabb mérkőzésre, amelyen a kiesés ellen hadakozó viharsarkiak alaposan megnehezíthetik a dolgukat.

„Tudjuk, miről van szó, teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy ha a hátralévő négy mérkőzésből egyet megnyerünk, akkor a többi eredménytől függetlenül nemcsak a feljutásunkat, hanem a bajnoki címünket is bebiztosítjuk – fogalmazott egyértelműen Gerliczki Máté asszisztensedző. – Arra is figyelni kellett, hogy felesleges terhet ne rakjunk a csapatra, mert az görcsösséget okozhat, láthattuk, hogy a Szentlőrinc elleni második félidőben is olykor kapkodtunk, türelmetlenek voltunk. Valahol a kettő között kell megtalálni a megoldást, be is kell feszülni, de élvezni is kell tudni a játékot. Nagyon komolyan vesszük a mérkőzést, tudjuk, az ellenfélnek a bennmaradásért vívott harcban mennyire fontos, hogy pontot vagy pontokat szerezzen, de nem lehet fontosabb, mint nekünk, akik egész évben azért küzdöttünk, hogy eljussunk idáig. Most elérhető közelségbe került mindez, és szeretnénk megragadni már az első adandó alkalmat.”

A kettészakadt mezőnyben minden csapatnak van célja, a hátsó régióhoz tartozó riválisok azért veszélyesek, mert a kiesés elleni harcban nem adják olcsón a bőrüket. És hát az őszi szezonban hazai pályán is alaposan megszenvedtek a végül a hajrában szerzett góllal 1–0-ra legyőzött Békéscsabával.

„Az őszi mérkőzés előtt is elmondtuk a Békéscsabáról és meg is tapasztaltuk, hogy kevés gólt kap, és nehéz bevenni a kapuját – folytatta Gerliczki Máté. – Mint minden, a hátsó régióhoz tartozó csapat, vasárnapi ellenfelünk is hektikusan szerepel, egy-egy bravúros győzelmet hosszabb eredménytelen időszak követ. Bármelyik arcát is mutatja, vasárnap le kell tudnunk győzni a Békéscsabát idegenben is.”

A csapatnak három eltiltottja van, Körmendi Kevin még a gyirmóti kiállítása, Gyurkó Máté és Aleksandar Jovicic a legutóbbi, Szentlőrinc elleni hazai bajnokin (4–3) megkapott ötödik sárga lapja miatt nem léphet pályára.

A borítófotón: Jasmin Mesanovic zsinórban a 44. bajnoki mérkőzésén léphet pályára

Fotó: Móricz Csaba