KÉK FÉNY
Egymásra mutogat a két vádlott
Nincs beismerés, így a Nyíregyházi Törvényszéknek le kell folytatnia a bizonyítás eljárást egy 2022 februárjában, Porcsalmán történt emberölés miatt indult eljárásban. Az ügy két terheltje az előkészítő ülésen nem tett vallomást, azonban az kiderült, hogy a nő azt állítja: akkor már ő nem is volt a helyszínen, és csak az értékeket vitte el.

Dr. Mészáros Attila főügyészségi ügyész az előkészítő ülésen a vádirat ismertetése során elmondta, hogy idén február 21-én a vádlottak megállapodtak abban, hogy altató tablettát kevernek a sértett borába és az megitatják vele, majd ellopják a nyugdíját és egyéb vagyontárgyait. Ennek megfelelően J.M. vádlott altatót vett magához, majd Á.F. vádlottal együtt este 8 körül megjelentek a sértett porcsalmai házában.

J.M. vádlott a sértettet borral kínálta, majd kihasználva az idős férfi figyelmetlenségét a poharába öntötte a korábban porrá zúzott altatót. Miután a sértett megitta az altatóval kevert bort, bódult állapotba került. Ezt kihasználva a vádlottak kutatni kezdtek a lakásban pénz után. Időközben a sértett magához tért és felelősségre vonta a vádlottakat, akik ekkor lefogták és a fürdőszobába vonszolták őt. Á.F. vádlott az ittas és bódult állapotban lévő sértett fejét a vízzel teli fürdőkádba nyomta, J.M. vádlott pedig a kezét fogta le, hogy ne tudjon védekezni. A sértett megfulladt.

Miután a házigazda meghalt, a vádlottak a házból 290.000 forint készpénzt és különböző élelmiszereket vettek magukhoz, majd távoztak.

Dr. Bartha Andrea bíró kérdésére mindkét terhelt tagadta a vádiratban felrótt emberölés bűncselekményt. Nyilatkozatuk szerint egyikőjük sem mondott le a tárgyalás jogáról. A bírónak aprólékosan kellett ismertetnie, sok esetben magyarázattal az alapvető kérdéseket. Ennek oka, hogy a két terhelt meglehetősen alacsony iskolázottságú - mintha sok esetben még a szavak értésével is gondjuk lenne.

Az ügy vége akár életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet, hiszen nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés a vád. Egyébként a 20 éves férfi és a 40 éves nő, akinek hat gyermeke van, soha nem volt büntetve.

Úgy tudjuk, hogy a nyomozás során mindkét vádlott a másikra mutogat. A nő például azt állítja, hogy ott sem volt már a helyszínen, amikor az idős férfit kádba fojtották, ő csak az értékeket vette magához.

A bizonyítási eljárás 2023 januárjában tárgyalás keretében a vádlottak meghallgatásával veszi kezdetét.

- FrissMédia -