18 FIGYELEM!
Ez a tartalom olyan elemeket tartalmazhat, amelyek kiskorúakra károsak lehetnek.
Ha ön elmúlt 18 éves, kattintson az "Elmúltam 18 éves" gombra és a tartalom elérhető lesz.
Elmúltam 18 éves Nem múltam el 18 éves
KÉK FÉNY
Egy rejtélyes haláleset története: gyilkossággal vádolják Jánost, de ő azt állítja, hogy sosem bántotta Erzsit
​Egy szabolcsi településen, Nyíregyházától 30 kilométerre áll meg az autónk egy rendezetlen, gazzal benőtt porta előtt. A régimódi kerítés ütött-kopott, olyan, mint a mögötte düledező házikóban élő 63 éves János élete.

A kerítés egykor fényesen ragyogott a friss festéstől, de az idő vasfoga, az eltelt évek viszontagságai nyomot hagytak rajta. A házban élő férfi - János - 2016-tól élt együtt élettársával, Erzsivel. A férfi szerint kapcsolatuk viharos volt. János 30 év után vesztette el a munkáját, s így a lakhatási lehetőséget is. A megyeszékhelyről költözött a kis szabolcsi településre, ahol hamar megismerkedett Erzsivel.

Erzsi - János elmondása szerint - már akkor sem mellőzte az életéből az alkoholt, de ennek ellenére a szerelem magas lángon lobogott köztük. Azonban az évek során Erzsi egyre kezelhetetlenebb lett. A szemtanúk szerint sok esetben napokra eltűnt, amikor meglett, jellemzően magatehetetlenül feküdt valahol, sok esetben hiányos öltözékben.

Ennek ellenére konfliktus közöttük János szerint nem nagyon volt. Állítása szerint szerette őt. János könnyeivel küszködve mesélte el élete elmúlt három évét.
"Csetlett-botlott Erzsike, sok esetben nekiesett a bútornak" - s ezt igazolandóan megmutatja a vitrines szekrény üvegét, ami azóta is rejtve van egy matrac mögött. "Erzsi neki ne essen" - ad magyarázatot, amikor látja, hogy kérdőn nézek a látottak miatt.

"A papucsát rendszeresen fordítva húzta fel" - mondja a férfi, aki szerint Erzsit ő soha nem bántotta, a mentőt is mindig ő hívta ki, amikor Erzsinek valamilyen baja volt. Így volt ez a legutolsó alkalommal is. De a mentők akkor már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

János kezeit tördelve meséli az utolsó napot, hogy párja nekiesett az ágy szélének ésszerinte valószínűleg akkor sérülhetett meg. Éjszaka horkolt, hajnalban még felkelt, de már össze-vissza beszélt. János állítása szerint még reggelit készített neki, de azt már nem ette meg a nő.

A boncolás megállapította, hogy a nőnek ablakos bordatörés miatt bekövetkezett légzési elégtelenség okozta a halálát.

János állításait azonban a tényadatok és a boncolás eredménye nem teljes mértékben támasztják alá. A nőt a tragikus esetet megelőző egy hónapban már kezelték bántalmazás miatt. Akkor közel egy hét kórházi kezelést követően engedték haza Erzsit. Ezzel párhuzamosan a bíróság távolságtartást rendelt el. Azaz János nem mehetett a nő közelébe.

Ez nem igazán okozott gondot, a pár ugyanúgy együtt lakott az egyébként nő nevén lévő házban egészen 2022 augusztusáig, amikor is a nőt már koporsóban vitték ki a házából.

A nőt átlag ember számára értelmezhetetlen tettek jellemezték azok szerint, akik ismerték. Ezt a szomszéd italmérés egyik vendége is megerősítette. Volt, hogy Erzsit ő kísérte haza, mert a télnek idején egy szál köntösben, papucsban kószáló nő nem talált haza.

"Erzsi az ital rabja volt, ha ivott, nem tudott magáról" - erősíti meg egy másik vendég.

"János nem gyilkos, ebben az ügyben ő is szenvedője a történéseknek" - mondták a helyiek.

János kilenc hónapig volt letartóztatásban, majd a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója a letartóztatást megszüntette, és bűnügyi felügyeletet rendelt el.

A megyei főügyészség a napokban nyújtotta be a vádiratát, amelyben Jánost emberölés bűntettével vádolja, valamint súlyos testi sértéssel. Mértékes indítványként 15 év börtönt kér a most 63 éves vádlottra.