KÉK FÉNY
Egy pofon miatt volt közvetlen életveszélyben
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja azt a mándoki férfit, aki a helyi kocsmában a szomszédját úgy vágta pofon, hogy az a földre esve súlyos koponyasérüléseket szenvedett - írja közleményében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség

Dr. Szilágyi László ügyészségi szóvivő lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a vádirat szerint a vádlott és a sértett szomszédok, köztük korábban vita még nem volt. 2018. június 1-jén ugyanabban a mándoki kocsmában töltötték mindketten idejüket, ahol a vádlott egy vendéggel szóváltásba keveredett, sőt dulakodott is, aminek szemtanúja volt a sértett. A sértett szóban kifogásolta is a vádlott viselkedését. Másnap délután a vádlott és a sértett ismét a kocsma teraszán italoztak, amikor is a sértett azt mondta a vádlottnak: „Ha józan leszel, akkor engem verjél meg”.

Erre a vádlott felpattant a székéből, odalépett a szintén felálló sértetthez, majd egy alkalommal, tenyérrel kis erővel az arcán megütötte. Az ütéstől a sértett a kocsma teraszának betonjára esett, és elveszítette az eszméletét. A vendégek kihívták a mentőket, a vádlott pedig a mentők kiérkezéséig ellátta a sértettet.

Az esés olyan szerencsétlen volt, hogy a sértett koponyatörést szenvedett, ami koponyaűri sérülésekkel is járt. Közvetlen életveszélyes állapotba került a sértett, csak a szakszerű orvosi ellátás mentette meg az életét.

A büntetlen előéletű vádlottal szemben a törvény szerint 2-8 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki a bűncselekmény miatt. Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a vádlottat.