KÉK FÉNY
Egy nyíregyházi nyárfaerdőben fojtotta meg kiskorú áldozatát a gávavencsellői férfi
​A tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2024. szeptember 26-án egy hónap időtartamra elrendelte a gyanúsított férfi letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint B.D. gyanúsított 2024. szeptember 21. és 22. között – egyelőre pontosabban meg nem határozható időpontban – egy nyíregyházi nyárfaerdőben megfojtotta a kiskorú sértettet, aki a helyszínen elhalálozott.

A gyermeket édesanyja bejelentése után kezdte körözni a rendőrség, mely eredményeképpen rövid időn belül eljutottak a gyanúsított férfiig, aki önként mutatta meg a holttest helyét.

A nyomozás még kezdeti szakban van. Jelenleg egy kiemelten súlyos, akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja a nyomozóhatóság a férfit, aki büntetett előéletű, korábban vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt többször volt büntetve.

Mindezekre tekintettel a bíróság döntése szerint fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábra helyezése esetén a férfi a hatóságok elől elszökne vagy elrejtőzne, vagy újabb bűncselekményt követne el, ezért elrendelte letartóztatását.

A végzés végleges.