A vádirati tényállás szerint az ügy I. rendű vádlottja építőipari vállalkozóként dolgozik. A megrendelőitől felvállalt munkákat részben saját gépeivel és alkalmazottaival, részben pedig ismeretlen személyekkel és gépekkel, feketén végezte. Jelentős összegű adóköteles bevétele keletkezett, és a költségvetésbe történő befizetési kötelezettsége csökkentése érdekében abban állapodott meg vádlott társaival, hogy a könyvelésébe ezen személyekhez köthető cégek által el nem végzett munkákról kiállított, valótlan tartalmú számlákat állít be, és számol el bevallásaiban.
Az építési vállalkozó 2015. és 2022. évek között - a fiktív számlákkal - közel 1.3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
A főügyészség még a nyomozás során egyezséget kötött a nyugdíjas korú vállalkozóval, aki terhelő vallomást tett társaira, és megfizette a költségvetésnek okozott közel 1,3 milliárd forint vagyoni hátrányt, továbbá vállalta 87 millió forint pénzbüntetés megfizetését is, ezért a főügyészség vele szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.
A számlagyárat működtető másik három férfival szemben a főügyészség végrehajtandó börtönbüntetés, valamint több millió forint pénzbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy őket a bíróság évekre tiltsa el gazdasági társaság vezetésétől.