AKTUÁLIS
Egy megtört édesanya fájdalmát énekelték meg Kisvárdán
Leleszi Tibor polgármester köszöntőjével kezdődött a város húsvéti koncertje, mely több szempontból is egy újabb egyedi és különleges kisvárdai rendezvény volt.

Különleges volt egyrészt azért, mert a koncertnek a kisvárdai római katolikus templom impozáns épülete adott otthont, másrészt pedig azért, mert a közreműködők sem gyakran, sőt, mondhatni mindössze egy évben egyszer énekelnek és zenélnek együtt.

A kisvárdai Arcadelt Kórus és a Szent László Kicsinyek Kórusa a MÁV Szimfonikus Zenekar kíséretével egy megtört édesanya fájdalmát énekelték meg a keresztfa alatt, Faragó Sándor karnagy vezényletével.


„Ez a siralomének ma többszörös fájdalmat takar” - utalt köszöntőjében a polgármester április 15-re, amikor a lángok martalékává vált a Notre-Dame székesegyház. „Az elmúlt napokban a hit erejét és nagyságát bizonyította, hogy a helyszínen lévő emberek együtt imádkoztak az omladozó falak láttán! Isten mindig jeleket küld az emberiségnek! Figyelmeztet! Figyelmeztet, arra, hogy földi létünk és világunk mulandó, de hitünkben mindig erősnek kell lennünk, még akkor is, ha falak omlanak le és eljön a végítélet!” - fogalmazott Leleszi Tibor, majd Aranyszájú Szent János prédikátor, teológus, egyházatya, konstantinápolyi pátriárka húsvétról szóló szavait idézte:

„Ne keseregjen senki bűnei miatt, mert felragyogott a sírból a bocsánat! Ne féljen senki a haláltól, mert megszabadított minket az Üdvözítő halála! Hatalma alá hajtotta és megsemmisítette a halált.”



A húsvéti koncert a Nemzeti Kulturális Alap pályázata és Kisvárda Város Önkormányzatának támogatásával valósult meg.

- Friss Média -

fotók: Szabó Sándor