KÉK FÉNY
Egész testén verték, harapták az ötéves nagykállói gyermeket
Tavaly májusban majdnem végzetessé vált egy gyermekbántalmazás: az ötéves kisfiúnak annyi volt a bűne, hogy éhes lett és haza akart menni a játszótérről. Nevelőapja arcon ütötte, olyan erővel, hogy a védekezésre képtelen gyermek feje nekivágódott a vasból készült kapaszkodónak. A kisfiú azonnal elájult.

Reggel előkészítő ülést tartott a Nyíregyházi Törvényszék. Ha elismerték volna tettüket a szülők, az elsőrendű vádlott, a nevelőapa 5, míg a kisfiú édesanyja 3 év börtönt kaphatott volna. A nevelőapa először részlegesen tagadta a bűncselekményt, majd miután egyeztetett ügyvédjével, a vádirattal egyezően ismerte be tettét. Élettársa azonban nem, így a bíróság tárgyalásra utalták az ügyet. Az elsőrendű vádlott visszaeső, és már az anya is el volt ítélve kiskorú veszélyeztetése miatt. A most hatéves kisfiút a nagykállói kormányhivatal azonnal kiemelte a családból, gyógyulását követően nevelőszülőknél helyezték el.

Az előkészítő ülésen a férfi ezt mondta, hogy ő nem bántotta a gyereket, sőt ott sem volt. Állítólag dolgozott, bár ezt senki nem tudta megerősíteni a nyomozás során. A gyermek édesanyja hasonlóan védekezik, de jelenleg az ő állítását sem tudja senki alátámasztani.

Az egyébként jól láthatóan indulatkezelési problémákkal küszködő elsőrendű vádlott, miután egyeztetett a kirendelt védővel és jobbnak látta a beismerést, 5 évvel megúszhatta volna aljas tettét, ha a bíróság is osztja a vádiratban foglalt történeti tényállást.

A vádirat szerint a vádlottak élettársi kapcsolatban éltek és közösen nevelték a B.Sz. II. rendű vádlott előző kapcsolatából származó kiskorú gyermekét. Együttélésük során a férfi (V.Cs. I. rendű vádlott) rendszeresen bántalmazta élettársa kiskorú gyermekét: kézzel, vesszővel, szíjjal ütötte a gyermeket egész testén, meg is harapdálta, minek következtében a gyermek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

2021. június 21-én délután a vádlottak egy játszótérre vitték a gyermeket. Mikor rövid idő elteltével a kisfiú onnét haza akart menni, az édesanyja maradásra szólította fel, majd tenyérrel arcon ütötte. Az ütéstől a gyermek beesett a játszótéren lévő csúszda alá és sírni kezdett. Ezután odament hozzá V.Cs. II. rendű vádlott is és tenyérrel ő is arcon ütötte, amitől a gyermek beütötte fejét egy vascsőbe és eszméletét vesztette. Ekkor a vádlottak megijedtek, a férfi felkapta a gyermeket és a közelben lévő házukig futott vele, majd értesítették a mentőket. A gyermek a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügy tárgyalása februárba folytatódik, amikor is a vádlottakat hallgatja meg a bíróság.

- FrissMédia -