KÖZÉRDEKŰ
#áruházak
#vizsgálat
#fogyasztóvédelem
#Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Eddig nem éltek vissza a helyzettel a kereskedelmi egységek megyénkben
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal 2020. március 2. napjától kezdődően a koronavírussal összefüggésben 16 helyszíni ellenőrzést végzett, melyek elsősorban az áruházláncok, mint Tesco, Interspar, Aldi, Lidl, Nyírzem Coop, Alfi-Ker üzleteire terjedt ki.

A vizsgálatok a tartós fogyasztási cikkek árainak alakulására (ártörténetére) irányultak, hogy a vírus terjedésével kapcsolatban megnövekedett fogyasztói érdeklődés nem generált-e az üzletek részéről tudatos áremelést, illetve jelentkezett-e készlethiány a keresett termékekből.

Ezen felül ellenőrzésre került az is, hogy az esetlegesen meghirdetésre került akciók során, valóban kedvezményesen jutottak-e a fogyasztók az akciós termékekhez. Tartós élelmiszerből 79, fertőtlenítőszerekből 22, háztartási papírtermékekből 29, palackos vízből 16, míg egyéb termékből 8 félét vizsgált a hatóság.

Mintavételezés három az ITM által előírt termékcsoportot érintett: 1 kézfertőtlenítőt, 1 felülettisztító gélt és 1 folyékony szappant.

Szájmaszkot és a védekezést szolgáló egységcsomagot nem találtak a fogyasztóvédelmi felügyelők.

Jogsértést egyetlen egy esetben sem tárt fel a vizsgálat.