AKTUÁLIS
Ebben mi vagyunk a harmadik legjobbak
Civilek népes sereg gyűlt össze ma délután a kisvárdai Városháza dísztermében, hogy a szervezeteiket érintő aktualitásokról, változásokról és a lehetséges pályázati lehetőségeikről szakemberektől kapjanak hiteles és pontos tájékoztatást.

Az esemény szervezője a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Információs Centrumot működtető Hierotheosz Egyesület volt. Elnöke, Kiss András egyáltalán nem ismeretlen a kisvárdai civil szférában, hiszen évek óta számtalan szakmai előadással, pályázati tanácsadással és fórumokkal segíti munkájukat.

„Célunk töretlenül az, hogy az általunk nyújtott szolgáltatásokkal szakmai támogatást nyújtsunk a megye területén működő civil szervezetek működéséhez, segítve fenntartásukat, és elősegítve az állami támogatások felhasználását. Egy ilyen nagy kiterjedésű és sok településből álló megyében kiemelt célunk, hogy a megye minden a civil életben tevékenykedő polgára számára egyaránt elérhető legyen ezen szolgáltatások köre és aktív részese tudjon lenni ennek a civil kapcsolati hálónak.” - mondta Kiss András.

Leleszi Tibor polgármester köszöntőjében méltatta a kisvárdai civilek összehangolt, illetve egymástól független aktív munkáját, hangsúlyozva és egyben megköszönve, hogy folyamatosan segítik a város egészséges és zavartalan működését, ezáltal nélkülözhetetlenek Kisvárda életében.

Dr. Seszták Miklós kormánybiztos az ilyen civil fórumok alkalmával mindig arra biztatja a civilek vezetőit, hogy merjenek pályázni, merjék megragadni a különböző forrásokból érkező lehetőségeket. „Sokat járok külföldön és bár az ott látottakat alapvetően nem, de egyes körülményeket annál jobban irigylek. Mint például azt, hogy a nemzetközi viszonylatban tapasztalt és látott civil élet itthon is megvalósuljon. Hogy kibontakozzanak az ötletek, hogy merjenek elő,-és kibújni az odújukból!” - mondta az országgyűlési képviselő, akinek tanácsát bizonyára megfogadták a szervezetek, hiszen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye pályázati aktivitása mára már negyven százalékos, ami Békés és Csongrád megye után, a harmadik legjobb eredmény országos viszonylatban.

Ezt a kiemelkedő eredményt már maga Szalay-Bobrovinczky Vince, a Miniszterelnökség civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mondta, kiemelve köszöntőjében a megyében működő 3141 civil szervezet munkáját, továbbá az elmúlt években végbemenő kisvárdai fejlesztéseket.

A fórum hátralévő részében már jegyzeteltek is a jelen lévők, akiknek dr. Kecskés Péter főosztályvezető részletes pályázati információkkal, a 2019. január elsejétől életbe lépő, civileket érintő változási adatokkal szolgált.

- Friss Média -

fotók: Szabó Sándor