Tudomány és Technika
Drónok, űrhajóssal - drónnapon jártunk
A Magyar Honvédség Kiber- és Információs Műveleti Központ „Drone Day” Konferenciát tartott kedden statikus és dinamikus bemutatóval egybekötve. A rendezvényt Farkas Bertalan űrhajós, dandártábornok nyitotta meg.

A szentendrei Görgey Artúr laktanya adott otthont az egésznapos programnak, melyen a polgári, illetve a rendvédelemben jelenleg használatos drónokat, szabályokat ismertették a szakemberek.

Sajnos, a háború megmutatta a drónok „sötét” oldalát is, de emellett felhívta a figyelmet a kormány által támogatott haderőfejlesztés igényére. Akárcsak a digitalizáció, az innováció, a kibervédelem jelentőségére ezen a téren. Ezen téma köré épült az elméleti előadásokkal és a gyakorlati bemutatóval egybekötött konferencia.

A rendezvény fővédnöke, Dr. Porkoláb Imre dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium innovációért felelős miniszteri biztosa elmondta, hogy a „Drone Day” konferencia célja a modern hadseregek egyik legsokoldalúbban felhasználható eszközének, a drónoknak a köztudatba emelése. A pilóta nélküli rendszerek tökéletesen illeszkednek a XXI. századi harctéri környezetbe, valós időben képesek szállítani a parancsnoki döntéshez szükséges információkat. A számítógépes hálózatokhoz akár műholdakon is csatlakozni képes drón így szerves része a kibertérnek, annak minden előnyével és hátrányával is, ezért fontos hatásos védelmi eljárásokat kidolgozni a saját eszközök védelmére, illetve az ellenséges eszközök kivédésére.

A drónok növekvő felhasználása dinamikus helyzetfelismerést, innovatív, fiatalos gondolkodást igényel, mely egybecseng a honvédség fiatalító programjával. Az első ”Drone Day” konferencián kadétok is betekintés nyerhettek a legnépszerűbb drónok használatának rejtelmeibe, kipróbálhatták magukat pilóta és „áldozat” szerepkörben is.

A rendezvény egy sorozat első állomása volt, melyet folytatni kívánnak a szervezők - tudtuk meg Örmény Georgina Viktóriától, a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége dróntagozatának elnökétől.

- FrissMédia -