A rendőrség tájékoztatása szerint július 29-én délután a Tiszavasvári Rendőrkapitányság munkatársai a Mélységi Ellenőrzési Osztály közreműködésével állítottak meg egy személyautót Tiszavasváriban, a Nánási úton. Az autó átvizsgálásakor a 20 éves tiszalöki T. F. birtokában 58,6 gramm droggyanús anyagot találtak, amelyet lefoglaltak.
A nyomozás során kiderült, hogy T. F. rendszeresen értékesített kábítószert fogyasztóknak. A rendőrök szerint a 29 éves tiszalöki K. F. sofőrként segítette a jogosítvánnyal nem rendelkező férfit a kábítószer beszerzésében és terjesztésében.
A beszerzési lánc felderítése során a nyomozók eljutottak a feltételezett felsőbb kapcsolathoz is. A gyanú szerint T. F. a kábítószert egy 33 éves hajdúböszörményi férfitól, B. V.-től vásárolta. A rendőrök július 31-én elfogták a férfit hajdúböszörményi tartózkodási helyén, ahol 14,9 gramm droggyanús anyagot is lefoglaltak. A gyanúsított nem tett vallomást, tagadta a bűncselekmény elkövetését, és panasszal élt a gyanúsítás ellen.
A Tiszavasvári Rendőrkapitányság nyomozói mindhárom férfit őrizetbe vették. A bíróság T. F. és B. V. letartóztatását rendelte el, míg K. F. bűnügyi felügyelet alá került.