KÉK FÉNY
Drog, prostik, uzsora és egy megfélemlített település – Mándokon jártunk
​Valószínűleg nem csak a szerkesztőségünk olvasta megdöbbentően a reggeli rendőrségi jelentést, amiben arról számoltak be, hogy Mándokon a 38 éves H. Bertalan szándékosan elgázolt három hulladékszállítást végző munkást.

A H. családtól mindenki retteg a településen. Állítólag a népes család viszonylagos jómódját drogból, prostikból és uzsora bevételeikből finanszírozzák. Sokan vannak kiszolgáltatva nekik. Nyíltan senki nem mer beszélni a családról és a tetteikről.

Ezelőtt körülbelüll három hónappal a család egyik tagja – egyesek szerint Csaba– a luxusautójával a település egyik temetőjének a betonkerítésébe csapódott bele, állítólag akkor is közrejátszhatott a drog. Utasa, egy 18 éves lány azóta mozgásképtelen, Budapesten próbálják talpra állítani. Az a baleset a H. család egyik fiúgyermekének házától nem messze történt.

"Balhés legények, jobb velük nem szóba állni, messziről elkerülni őket" - sorolja egy helyi lakos, miután meggyőződött róla, hogy amit mond, nem kerül felvételre.

Pénteken segélyhívóra tett bejelentésben elmondták az egyébként kisvárdai sértettek, hogy munkájukat végezték, amikor egy autó érkezett. A sofőrje kiszállt, és egyikükkel szemben támadólag lépett fel, szidalmazta és bántalmazta őt.

Azt, hogy a család finoman szólva nem válogatja meg a szavait egy ott forgató tv-stáb is megtapasztalta, amikor is H. Bertalan anyja meglehetősen nagy vehemenciával obszcén szavak kíséretében elkezdett üvöltözni – mintha ő uralná azt az utcát.

Egyébként a család kertes háza előtt összesen vagy hat gépkocsi - köztük több nagyértékű - parkolt és mint írtuk fentebb, ezelőtt három hónappal csontra törtek egy BMW-t.

Hogy a konfliktus miből eredt pénteken Mándok főutcáján, jelenleg nem tudható. Ami biztosnak tűnik, hogy H. Bertalannak egy emberrel volt gondja, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a négy ember közül hármat elgázoljon.

Az ismeretlen férfi ezután visszaült autójába és elhajtott. Kis idő múlva az autós visszatért, és nagy sebességgel, fékezés nélkül a szemétszállító autó mellett álló munkások közé hajtott gépkocsijával. Kettejüket, valamint egy időközben segítő szándékkal odaérkezett férfit elgázolt, csupán a hulladékszállító tehergépkocsi sofőrjének sikerült kitérni az útjából. A gépkocsiban ekkor már ketten utaztak, és a gázolás után az utas szállt ki a járműből, és szitkozódva a földön fekvő sérültek felé indult, akik igyekeztek mielőbb talpra állni és elmenekülni. Menedéket végül a nem messze található boltban találtak. Támadóik oda is követték őket, az üzlet belülről lezárt ajtajában állva követelték, hogy jöjjenek ki. Azzal fenyegetőztek, hogy megölik őket.

A kiérkező záhonyi rendőrök az elkövetőket a helyszínen elfogták. A sofőrt a közeli orvosi rendelőben tartóztatták le, ahová bevitte megsérült rokonát. Ő a munkásoknak csupán segíteni akart, de őt is elgázolta.

A mentőszolgálat munkatársai a sérülteket kórházba vitték, mindannyian könnyű sérüléseket szenvedtek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki H. B. 38 éves és M. I. 40 éves mándoki lakosokat. H. B.-t őrizetbe vették, a bűnsegédi magatartással gyanúsított társa szabadlábon védekezhet.