KÉK FÉNY
#letartóztatás
#erőszak
Döntött a kisvárdai bíróság: börtönben marad a kegyetlen rabló
A Kisvárdai Járásbíróság 2018. október 11-én – az ítélethozatalig - fenntartotta L.A. vádlott letartóztatását a rablás bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban - tájékoztatta a FrissMédiát dr. Sörös László

A szóvivő az ügyről elmondta, hogy a vád szerint a vádlott 2018. április 14-én az esti órákban egy szabolcsi község presszójában italozott. Szintén itt tartózkodott a sértett, aki egy idő után a presszóból távozott és a hozzátartozóját várva leült az utcán. A vádlott utána ment és a járdaszegélyen ülő sértettől pénzt követelt, aki közölte, hogy nincs nála pénz.

Ekkor a vádlott a sértettet erőteljesen fejbe rúgta, majd a földre került sértettől a nyakba akasztott övtáskáját a benne lévő 600 forint készpénzzel megszerezte, ezután a helyszínről kerékpárral elmenekült. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett el.

A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény törvényi fenyegetettségére tekintettel a vádlott vonatkozásában fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Továbbá a vádlott büntetett előéletű, a vád szerinti bűncselekményt a korábban szintén rablás miatt kiszabott börtönbüntetéséből feltételes szabadságra bocsátással szabadulva követte el, ezért fennáll annak a veszélye is, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A végzés nem végleges.