AKTUÁLIS
#Kisvárda
#színházi fesztivál
#díjazottak
Díjazták a várszínház dolgozóit is - fotók
Az Újvidéki Színház Borisz Davidovics síremléke című darabja kapta a legjobb előadásért járó fődíjat a Magyar Színházak 30. Kisvárdai Fesztiválján.

A színházi seregszemle szombati záró gáláján Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében elmondta: amikor magyar kultúráról beszélünk, akkor - földrajzi határoktól függetlenül - összmagyarságban gondolkodunk, ennek a megtartása pedig a színházi alkotóközösségeken is múlik.

"Hálával tartozunk azoknak a határon túli magyar alkotóközösségeknek, akik ápolják a nyelvünket, akik viszik tovább a zászlót, és biztosítják, hogy mi merjünk összmagyarságban gondolkodni" - fogalmazott az államtitkár. Fekete Péter a társulatokhoz és a "színházcsinálókhoz" szólva hangsúlyozta, az ő felelősségük óriási, mivel a darabválasztással, a színházi munkával és művészettel tudnak üzenni a társadalom felé. "Nézzetek körül a környezetetekben, empatikus módon helyezzétek bele magatokat a környezetetekbe, az élő ember helyzetébe és nézzétek meg, hogy nekik mit tudunk üzenni" - kérte a jelenlévő társulatok tagjait.

Ez azért fontos, hogy a felnövekvő generációk is tudják a magyar szót és ezen a nyelven fejezzék ki érzéseiket - rögzítette az államtitkár.

A gálán Fekete Péter, Seszták Miklós, a Kárpát-medencei gazdaságélénkítő programok és összehangolt fejlesztési feladatok, valamint turisztikai fejlesztések koordinációjáért felelős kormánybiztos és Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere adták át az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által felajánlott, a szakmai zsűri döntése alapján odaítélt díjakat.

Életműdíjjal jutalmazták Vidnyánszky Éva nyugalmazott középiskolai tanárt, valamint Bíró József színművészt, a marosvásárhelyi és kolozsvári társulatok tagját.

A legjobb társulatnak a Chioggiai csetepaté című előadás bemutatásáért a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat választották, a legjobb színpadi zenéért járó elismerést - a Phaedra című dráma zenéjéért - Bocsárdi Magor vehette át. A legjobb látvány díját szintén a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által színpadra állított Phaedra kapta.

Az Emmi és a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza közös díjai közül a legjobb férfi főszereplő elismerést Mészáros Árpád, a Borisz Davidovics síremléke című előadásban nyújtott alakításáért kapta meg, a legjobb női főszereplőnek pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának bemutatójában, a Hedda Gablerben szereplő Varga Andreát választották.

A legjobb férfi és női mellékszereplők elismeréseit Erdei Gábor és Bandor Éva vehette át; előbbi színművészt az Alice és a Chioggiai csetepaté című előadásokban, míg színésztársát A félkegyelmű című előadásban nyújtott alakításáért jutalmazták. A legígéretesebb tehetségnek alapított Teplánszky-díjat Sebestyén Hunor, a Nagyváradi Szigligeti Színház művésze kapta a Kapufa és öngól című előadásban nyújtott alakításáért.

A szakmai zsűri döntése alapján a fesztivál legizgalmasabb színházi kísérletének díjában a Hajnali 4 című előadás színpadra állításáért a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház részesült. Kisvárda polgármesterének elismerését Pál Ferenczi Gyöngyi, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze vihette haza.

A közönségdíjat a Komáromi Jókai Színház A félkegyelmű című drámája kapta, a diákzsűri okleveleit pedig a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Augusztus, a Újvidéki Művészeti Akadémia Zabhegyező, illetve a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió koprodukciójában bemutatott A tavasz ébredése című előadások érdemelték ki.

A város polgármestere köszönetet mondott a közreműködőknek, szervezőknek, külön kiemelve Balogh Tibor művészeti tanácsadó tevékenységét. A színházi fesztivál hatalmas utat járt be az elmúlt harminc évben - fogalmazott Leleszi Tibor, majd kiemelte: "célunk, hogy a színház ne csak darabokról szóljon, hanem legyen találkozóhely itt Kisvárdán, legyen agora. Ne csak a fesztivál idejére, hanem az év minden napján."

A Magyar Színházak 30. Kisvárdai Fesztiválja gálaműsorán emlékplakettet vehettek át azok a személyek, akik munkájukkal hozzájárultak a fesztivál sikeréhez vagy épp a kezdetektől részt vesznek benne. A jubileumi fesztivál alkalmából a Kisvárdai Várszínház emlékplakettet adományozott Seszták Miklósnak, Leleszi Tibornak, Hajdú Gézának, aki legtöbb alkalommal vett részt az elmúlt harminc évben a Kisvárdai Színházi Találkozón. Szintén emlékplakettet vehetett át Pribula László, aki harminc évvel ezelőtt megálmodta a fesztivált. Emlékplakettet kaptak még dr. Kántorné Sárközi Katalin, Hegedüs József, Révész Enikő, Szeregnyi László - akik a az első évtől kezdve áldozatos munkájukkal hozzájárultak a fesztivál sikeréhez.

A jubileumi színházi fesztiválon 24 hazai és határon túli magyar színtársulat huszonnyolc produkciót mutatott be a kisvárdai közönségnek.

- FrissMédia -