KULTÚRA
Fesztivál
#Ajak
#évforduló
#koncert
Dalra fakadt Ajak polgármestere - videó, fotók
Tudták, hogy a Lord együttes Ajakra hazajár, és hogy a város polgármestere annak idején a TIK-TAK együttes énekesével még a Ki Mit Tud tehetségkutató versenyt is megnyerte? Többszörös születésnap, ünneplés, felhőtlen szórakozás - ez fogadta azt a megközelítőleg ezer embert, akik kilátogattak pénteken Ajak városközpontjába.

A pénteki ráhangolónap nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen Ajak várossá válásának ötödik évfordulóján tizedszer lépett színpadra a Lord zenekar a megye legfiatalabb városában. Így nyugodtan kijelenthető: a rocklegendák hazajárnak Ajakra. A nagy koncert előzenekara az Ajakhoz és Kisvárdához ezer szálon kötődő, 2006-ban alakult öttagú TIK-TAK együttes volt, akik saját szerzeményeiket adták elő a lelkes közönségüknek. Nem kis meglepetésre a város polgármestere, Kerekes Miklós közösen énekelt el egy számot az együttes frontemberével, Szilvási Lászlóval.


A második meglepetés akkor érte közönséget, amikor a Lord együttes koncertjét félbeszakítva két tortát hoztak a színpadra, ugyan is a LORD két tagja, az énekes Pohl Mihály és a gitárokat pengető Erős Attila is a születésnapját ünnepelte. A koncerten a 45 éves zenekar szinte összes nagy slágere repertoárra került.


Videónk a péntek esti koncertekből ad ízelítőt, meglepetéssel fűszerezve.


- FrissMédia -