PUZZLE
Cukiság
Cukiságbomba Nyíregyházán: Rendkívüli jövevényekkel bővült az Állatpark dél-amerikai csapata!
Valóságos szeretetáradat öntötte el a Nyíregyházi Állatpark látogatóit, ugyanis az Andok Kalandok kifutórendszerében két tündéri kapibara – közismertebb nevén vízidisznó – kölyök látta meg a napvilágot.

A legkisebb lakók a szombati napon töltik be a kéthetes kort. Bár még szorosan édesanyjuk közelében maradnak, az élesebb szemű és szerencsésebb látogatók már most is megpillanthatják a park legfrissebb kedvenceit, akik igazi szenzációnak számítanak, hiszen a Nyíregyházi Állatpark történetében most születtek először kapibarák.

Hősies apróságok: kiderült a kicsik neme!

A kéthetes kor elérésével eljött az ideje az első, komolyabb állatorvosi vizsgálatnak is, amelyen a Friss Média stábja is virtuálisan jelen volt. A gondozók és az állatorvosok legnagyobb örömére a kölykök kiváló egészségnek örvendenek, és rendkívül bátornak bizonyultak.

"Az apróságok hősiesen tűrték az első állatorvosi vizsgálatukat, ahol többek között egyedi azonosítóval is ellátták őket a gondozóink, illetve állatorvosaink. A vizsgálat során kiderült, hogy két hím állatról van szó" – tudtuk meg a park munkatársától, aki azt is hozzátette, maguk is meglepődtek azon, hogy a vízidisznók mennyire ámulatba ejtően fejletten látnak napvilágot. A kicsik már a születésük után azonnal követték az anyjukat, és azóta is bámulatos ütemben növekednek.


"Pókerarcok" a tapírok szomszédságában

A kapibarák Dél-Amerika vizes élőhelyeinek ikonikus alakjai, és egyben a világ legnagyobb testű rágcsálói: egy-egy kifejlett példány akár a 30–40 kilogrammot is elérheti. Félig vízi életmódot folytatnak, úszóhártyás lábaikkal kiválóan úsznak, és akár öt percig is képesek a víz alatt maradni. Fejük tetején elhelyezkedő szemük, fülük és orruk segítségével szinte teljesen elmerülve is szemmel tartják a környezetüket.

A nyíregyházi család jelenleg a tapírokkal osztja meg a tágas, természetes kifutót, amellyel kapcsolatban a gondozó megjegyezte: a kapibarákat nem véletlenül nevezik "pókerarcoknak". "Valóban rendkívül nyugodt és megfontolt minden egyes mozdulatuk, ők teljesen máshogy viselkednek, mint a velük társbérletben élő tapírok." Bár az interneten számtalan videó kering arról, hogy a kapibarák mindent rezignáltan tűrnek, a nyíregyházi anyaállat nagyon is éber: bőszen védelmezi és gyakran elrejti a kicsiket a kíváncsi szemek elől.


Olaszországból és belföldről is a csodájukra járnak

A látogatókat valósággal megbabonázták az új jövevények. Egy Dél-Olaszországból érkezett fiatalember elárulta, bár a tigrisek a abszolút kedvencei – akiket most látott először életében élőben, és óriási boldogságot jelentett számára –, a kapibarákat is imádja. "Szerintem a kapibarák nagyon aranyosak, ahogy kinéznek. Még sosem láttam egyet sem a valóságban. Igazán csodálatos fajnak tartom őket, nagyon szeretem őket" – mondta el angolul a külföldi vendég.

Egy Badacsonytomajból érkezett hölgy szintén a vízidisznók miatt izgult: "Imádom a kapibarákat, ők a kedvenceim, remélem látom majd a piciket is. Nagyon tetszik az egész lényük. Az, hogy ilyen kis lusták, olyan kis semmilyenek, de mégis annyira cukik!"


A K-pop és a TikTok sztárjai

De miért ekkora a felhajtás a kapibarák körül? Két fiatal látogató, Pintea Zséka és Barics Hanna, akik Taszonyból érkeztek az Állatparkba, rávilágítottak a titokra. Zséka elmesélte, hogy a kapibarák a kedvencei, és kifejezetten az orruk miatt találja őket ellenállhatatlannak. Hanna pedig a közösségi média erejét magyarázta el stábunknak:

"Van egy K-pop csapat (a Blackpink), és abban van egy nagyon híres lány, úgy hívják, hogy Jennie Kim. Neki lett a kedvenc állata a kapibara, és most emiatt megjelentek egy csomó boltban, és a gyerekek így levették, meg minden" – mesélte Hanna, utalva arra, miért vált az állat a fiatalok abszolút kedvencévé a közösségi platformokon.

A most született két apróság egészséges és bátor, így aki a következő napokban ellátogat az Andok Kalandok kifutórendszerébe, jó eséllyel találkozhat a park legfiatalabb sztárjaival.









https://www.altearah.com/fr/magasins