NAGYVILÁG
Belföld
#csúcs
#hazai foglalkoztatás
#Magyarország
#Cseresenyés Péter
Csúcson a hazai foglalkoztatottság
A rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most, döntő részben a versenyszférában bővült a foglalkoztatás 2010 óta - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss munkaerőpiaci adatait ismertetve az államtitkár elmondta, 4 millió 414 ezren dolgoztak tavaly szeptember-novemberben, ami 705 ezerrel haladja meg a 2010-es adatot. A foglalkoztatási ráta 67,5 százalékra javult a 2010-es 54,6 százalékról, ezzel Magyarország meghaladta az uniós átlagot – tette hozzá. Kiemelte: a munkanélküliség továbbra is csökken, szeptember-novemberben 4,5 százalékon állt, az uniós rangsorban Magyarországot már csak Németország és Csehország előzi meg.

Cseresnyés Péter, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Cseresnyés Péter, az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára (MTI Fotó: Kovács Tamás)

A fiatalok, 15-24 évesek körében a munkanélküliség, 11,8 százalékra, a 2010-es csaknem 30 százalékról, míg a foglalkoztatási ráta itt 29,2 százalékra emelkedett – fűzte hozzá.

A javuló munkaerőpiaci mutatók az elmúlt években kialakult gazdasági környezetnek és hangsúlyosan a foglalkoztatáspolitika terén hozott kormányzati intézkedéseknek köszönhetők – szögezte le az államtitkár. Ezek közül kiemelte a munkahelyvédelmi akciót, amely 920 ezer ember munkavállalását segítette elő, 2016-ban így 140-150 milliárd forint marad a munkaadóknál. Összességében, 2013 óta több mint 470 milliárd forint maradt a munkáltatóknál a hátrányos helyzetben lévők foglalkoztatása nyomán – mutatott rá. A másik program, a 2016 februárjában bevezetett közfoglalkoztatásból versenyszférába program, 4400 ember lépett így ki az elsődleges munkaerőpiacra eddig – ismertette. Eredményes volt a lakhatási támogatás bevezetése, amivel 6500 munkavállalón tudtak segíteni – mondta.

Kövér László mellett Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára (MTI Fotó: Varga György)

Kövér László mellett Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára (MTI Fotó: Varga György)

Kérdésre válaszolva elmondta, a külföldön dolgozó, magyarországi lakhellyel rendelkező magyarokat is tartalmazzák a foglalkoztatási statisztikák, mintegy 110-120 ezer embert. Számuk 2010-hez képest mintegy 60 ezerrel nőtt – tette hozzá. Az államtitkár szerint a munkaerőhiány nem veti vissza a beruházásokat az építőiparban, mivel az elmúlt évek tapasztalatai szerint a szektor mindig megtalálta a szükséges munkaerőt, gyorsan reagált.


Elmondta, a munkaadók érzik, hogy a béren keresztül lehet megtartani a munkavállalókat, és újakat szerezni. Hozzátette, hogy várhatóan a reálbérek tovább nőnek. Úgy vélte, a mintegy 50-60 ezer üres álláshelyet a 200 ezres munkanélküliséggel szembe állítva átképzéssel, kormányzati ösztönző intézkedésekkel ki lehet szolgálni a felmerülő munkaerőigényt.


Forrás: hirado.hu