AKTUÁLIS
#kisvárdai rendőrség
Csökkent a bűncselekmények száma Kisvárdán és térségében
Évértékelőt tartott a Kisvárdai Rendőrkapitányság.

A regisztrált bűncselekmények száma 2016 évben 2015. évhez viszonyítottan, 12,66 % százalékkal csökkent a Kisvárdai Rendőrkapitányság illetékességi területén, a hét évvel ezelőtti adatokhoz képest is folyamatosan csökkenő tendencia figyelhető meg – közölte a kisvárdai rendőrkapitány február 21-én tartott évértékelőjében.

dr. Barnai Sándor r. ezredes elmondta: 2015-ben 995, tavaly pedig 869 bűncselekmény történt, a nyomozási eredményességmutató pedig 68,5 százalékos volt. A rendőrkapitány tájékoztatása szerint a 2015-ös adatokhoz képest 2016-ban mérséklődött a lopások, rablások, lakásbetörések, testi sértések, tulajdon elleni szabálysértések és a közterületen elkövetett bűncselekmények száma is.

Ez köszönhető a Kisvárdai Rendőrkapitányság állományának fokozott közterületi jelenlétének, a bűncselekmények tudomásra jutását követő gyors, hatékony és szakszerű intézkedéseinek, amelyek jelentős visszatartó erőnek bizonyultak.

kv rk02

A közlekedésbiztonság térségünkben folyamatosan javult, majd 2015-2016 évben stagnált. Közútjainkon a 2016.-os évben 4-en haltak meg, mely megegyezik a 2014.-évi adatokkal- tette hozzá dr. Barnai Sándor.

A kapitányságvezető 2017. év legfontosabb célkitűzéseként határozta meg a kábítószerrel kapcsolatos bűnmegelőzési és baleset-megelőzési tevékenység fokozását, valamint kihangsúlyozta, hogy továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetni a közterületen történő folyamatos rendőri jelenlétre.

kv rk03

- Friss Média -