KÉK FÉNY
Csoda, hogy élve szedték ki a gépkocsivezetőt a totálkárosra tört kisbuszból
​Figyelmetlenség okozhatta azt a rendkívül súlyos balesetet, ami 18 óra 30 perc környékén történt a négyes főút nyíregyházi szakaszán az M3-as autópálya lehajtójánál.

A kisbusz Tokajból az elkerülőn hajtott fel az M3-as autópályára, majd 4,5 kilométer megtétele után a négyes főútra akart lehajtani Debrecen irányába. Azonban nagy valószínűséggel figyelmetlenségből csak az egyik irányba nézett, amikor Újfehértó irányából egy pótkocsis teherautó érkezett a védett útvonalon és oldalról telibe kapta a kisbuszt. Az ütközés olyan nagy volt, hogy a teherautó felborult és a közel 12 tonna vashulladék szétszóródott az úttesten.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a baleset a csúcsforgalom után következett be, így a szanaszét repülő, sodródó, esetenként több mázsás vashulladék nem talált el más járművet.

A kisbusz vezetője súlyos, míg a tehergépkocsit vezető férfi könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

A műszaki mentés idejére - több órára - a Nyíregyházáról kivezető két forgalmi sávot lezárták és a forgalmat rendőri irányítás mellett a szemközti sávba terelik.