KÉK FÉNY
Csoda, hogy élve megúszták a kékcsei balesetet - fotók, videó
Még tapasztalt helyszínelők is elszörnyedtek az összeroncsolódott Opel láttán. A kocsi a baleset következtében a szalagkorláton állt meg. Négyen utaztak benne, köztük egy karon ülő gyermek, aki szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta a szörnyű ütközést. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.

Mint délben írtuk, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 11 óra 30 perc körül a 381-es számú főút 42. kilométerében, Kisvárda és Kékcse között. Eddig ismeretlen okból két személygépkocsi frontálisan összeütközött a Kékcse előtti hídon. A baleset következtében a jelenlegi adatok szerint ketten életveszélyesen megsérültek.

Akik látták a balesetet, elmondták, hogy az Opel Kisvárda irányából közlekedett. A hídon előzésbe kezdett és ezért frontálisan ütközött a szabályosan közlekedő KIA személykocsival, ami Kékcse irányából haladt.

Az ütközés következtében mindkét gépjármű totálkáros lett. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a mentők és egy életveszélyes sérültet helikopterrel szállítottak a nyíregyházi kórházba. Őt csaknem egy óra alatt tudták szállítható állapotba hozni.

A rendőrök a baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. A Tiszakanyár felől érkező forgalmat Szabolcsveresmart, majd Döge településre és a 4-es főútra terelték, a Kisvárda felől érkezőket pedig a 4-es főúton át Dögére, majd Szabolcsveresmartra irányították.

A helyszínelés és a műszaki mentés fél 3-ig tartott, akkor tudták az útzárat feloldani.


- FrissMédia -