KÉK FÉNY
Csavarhúzóval esett neki a bankautomatának egy férfi Nyírbogdányban
​Akár az év lúzerének is meg lehetne választani azt a nyírbogdányi fiatal férfit, aki egy csavarhúzóval akarta kifosztani a helyi bankautomatát, amiben egyébként 18 millió forint készpénz volt.

A vádirat szerint egy Nyíregyháza környéki kis településen élő, a húszas évei elején járó férfi 2024. novemberében elhatározta, hogy feltöri és eltulajdonítja a falu művelődési házánál elhelyezett bankautomatában lévő készpénzt. Egyik éjszaka egy csavarhúzót vett magához, elment az automatához, a pénzkiadó nyílás takarólemezét felfeszítette, de a pénzhez nem tudott hozzáférni, ezért hazament.

Ha sikerül a férfi terve, több mint 18 millió forintot vitt volna magával. Mivel korábban csekélyebb súlyú bűncselekményeket már elkövetett, vele szemben a lopási kísérlet miatt felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott az ügyészség, pártfogó felügyeletének elrendelése mellett.