A vádirati tényállás szerint a fiatalok egy korábbi családi konfliktus miatt haragos viszonyban vannak unokatestvérükkel, akivel tavaly ősszel az egyik nagykállói benzinkúton véletlenül összetalálkoztak. Először a két unokatestvér között alakult ki szóváltás, mely során az elkövető a hozzá odasétáló sértettet hirtelen arcon ütötte.
Ezt látva a gépkocsikból kiszálló rokonok megpróbálták a további bántalmazást megakadályozni, azonban a testvére oldalán az ütlegelésbe bekapcsolódott a másik vádlott is, és közösen, körülbelül fél percig folyamatosan ütötték a sértettet.
A megbotránkoztató cselekményüket csak akkor hagyták abba, amikor a benzinkút tulajdonosa az épületből kijött, és felszólította őket, hogy távozzanak.
A sértett könnyű sérüléseket szenvedett, azonban a vádlottak által alkalmazott erőszak hevessége, és a fejet ért ütések nagy száma alapján szándékuk egyértelműen súlyosabb sérülés okozására irányult.