SPORT
#XC. Ifjúsági Országos Bajnokság
#Hódmezővásárhely
#Hatházi Dóra
Bronzérem az első napon
Jól kezdődött az első nap Hatházi Dórának az XC. Ifjúsági Országos Bajnokságon Hódmezővásárhelyen, hiszen már délelőtt eldőlt, hogy Hatházi döntőt fog úszni 200 méter pillangón.

A kora esti döntőben a kőbányaiak úszója, Berecz Blanka bizonyult a leggyorsabbnak (2:10.21), majd Késely Ajna (2:10.38), szintén a Kőbányai Sport Clubtól lett a második és harmadikként ért a célba a Nyíregyházi Sportcentrum úszója, Hatházi Dóra, 2:12,40-el. A fiúknál szintén 200 m pillangón döntőt úszott Cserfalvi Olaf, akinek a B döntőben Galyassy Szilárd és Imre Milán után harmadikként sikerült célba érnie 2:07,86-al.

Mint írtuk, tegnap elrajtolt a XC. Országos Ifjúsági Úszó Bajnokság Hódmezővásárhelyen, ahol a Nyíregyházi Sportcentrum kilenc úszójával képviselteti magát. A május 29-től június 2-ig tartó úszóviadalon a fiúknál az U17-18, a lányoknál pedig az U 16-17 éves korosztály méri össze a tudását.