AKTUÁLIS
#jegyvizsgáló
#Demecser
#vonat
Börtönbe megy a jegyvizsgálót lefejelő demecseri fiatal
Ma gyorsított eljárás keretében, elővezetés mellett ítéletet is hirdetett a bíró annak a két fiatalnak az ügyében, akik agresszíven viselkedtek a Záhony-Nyíregyháza vonaton, amikor a jegyvizsgáló a jegyeiket kérte. Az egyik lefejelte, a másik össze is karmolta a jegyvizsgálót.

A három fiatal Demecsernél szállt fel a vonatra. Egyikőjük a jegyvizsgáló felszólítására leszállt a vonatról, azonban a fiatal ember és a párja agresszíven kezdett viselkedni. A lány többször szidalmazta, „lekurvázta” a női jegyvizsgálót, ekkor érkezett oda a férfi jegyvizsgáló, akit G. Lajos lefejelt, párja meg a jegyvizsgáló kezét karmolta össze.

A bíróságon mindkét vádlott a vádiratban foglaltakkal egyezően beismerte a rárótt cselekményeket. Tettüket őszintén megbánták. A beismerő vallomásokat a bírónő elfogadta, így ítéletet tudott hirdetni az ügyben.

A bíróság G. Lajost társtettetésként elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében, és testi sértés bűntettének kísérletében bűnösnek találta. A bíróság halmazati büntetésül egy év hat hónap szabadságvesztésre, valamint két évre a közügyek gyakorlástól is eltiltotta. G. Lajosnak a kiszabott ítéletet börtön fokozatban kell letöltenie.

B. Viktória másodrendű vádlottat szintén bűnösnek mondta ki a bírósága azzal a különbséggel, hogy a testi sértés kísérletét bűnsegédként követte el. Tettéért halmazati büntetésül 80 nap elzárásra ítélte a bírónő a fiatal nőt.

A két vádlott nem élt a fellebbezés lehetőségével, míg kirendelt védőik három nap gondolkodási időt kértek. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet.

A két kirendelt védő ezt követően indítványozta, hogy védenceiket engedjék szabadlábra, hisz’ november 11-óta letartóztatásban vannak. A védők úgy ítéltek meg, hogy okafogyottá vált a letartóztatás, ezzel egyetértett a bíró és az ügyész is, így a két elítélt távozhatott a börtönből. A bírónő az ügyvédek indítványának helyt adva azt is engedélyezte, hogy a kiszabott büntetést három hónap halasztást követően kell elkezdeni a két elítéltnek.

Mindkét gyanúsított büntetett előéletű, a férfi vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt közérdekű munkára ítélté a bíróság 2020-ban, a nőt ez év októberében felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a bíróság, így a cselekményt a próbaideje alatt követte el a nő.