KÉK FÉNY
Börtönbe küldenék a gázszerelőket 16 ezer forintért
A törvény vasöklével kíván a lesújtani arra a két gázszerelőre az ügyészség, akik egy fogyasztótól 16 ezer forintot fogadtak el azért, hogy a boltja gázszolgáltatását ne kapcsolják ki. A gázszerelőkre kettő, míg a boltosra egy év börtönt indítványozott vesztegetés bűntette miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.

Dr. Szilágyi László ügyészségi szóvivő közleményében azt írja, hogy a vádirat lényege szerint a két gázszerelő egy szabolcsi kft. alkalmazásában állt. Ez a kft. a gázszolgáltató megbízásából végezte a díjhátralékos fogyasztóknál a gázóra leszerelését, a szolgáltatás megszüntetését.

Az eset még 2018. május 3-án történt, amikor is a két szerelő egy szabolcsi község vegyesboltjánál 60 napon túli tartozás miatt le akarta szerelni a gázórát. A bolt tulajdonosa beszélgetés közben elmondta a szerelőknek, hogy előző nap befizette a tartozását. Erre a két szerelő azt ajánlotta a boltosnak, hogy ha ad nekik 16 ezer forintot, akkor pár napig még nem szerelik le a gázórát, ez alatt rendezheti az elmaradt gázdíjat.

A boltos ebbe beleegyezett, a pénzt átadta a vádlottaknak, akik ennek hatására olyan jegyzőkönyvet vettek fel, miszerint az üzletet zárva találták, és így a munkát nem tudták elvégezni.

A két gázszerelő a vádirat szerint vesztegetés bűntettét követte el, hiszen pénzt fogadtak el azért, hogy kötelességüket megszegve ne szereljék le a gázórát. Szintén vesztegetés bűntettét követte el a bolt vezetője is, mert fizetett a szerelőknek mindezért.

A törvény szigora

Az ügyészség valamennyi vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak. Amennyiben az előkészítő ülésen a vádlottak beismerő vallomást tennének, a gázszerelők esetében két év börtönbüntetést, a boltvezető esetében pedig egy év börtönbüntetést tart indokoltnak az ügyészség azzal, hogy ennek végrehajtása fel is függeszthető.

A bűncselekménnyel szerzett 16 ezer forintot a vádlottak nem tarthatják meg, arra vagyonelkobzást indítványozott az ügyészség.

Megkérdeztük, hogy mi indokolja a börtönbüntetés kiszabásának indítványozását.

1-5 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A fogyasztó, esetünkben a boltvezetőre három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, azonban a boltvezető két személyt vesztegetett meg, ezért ez két rendbeli vesztegetésnek minősül. Így vele szemben halmazati büntetést kell kiszabni, ami azt jelenti, hogy négy és fél évig terjedhet a szabadságvesztés tartama.

"Tehát egyrészt a kiszabható büntetések felső határa indokolja a börtönbüntetés indítványozását" - írja.

Másrészt, figyelemmel van az ügyészség arra, hogy a korrupció minden formájával szemben szigorúan kell fellépni. Az ilyen bűncselekmények miatt kiszabott büntetések esetében fokozottan érvényesül az a büntetéskiszabási elv, hogy a büntetésnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy másokat is vissza tartson további bűncselekmények elkövetésétől. Erre pedig csak egy viszonylag szigorú büntetés alkalmas, ezzel üzeni ugyanis a hatóság a társadalomnak a tekintetben, hogy tartózkodjon mindenki a korrupciótól.

További indokként azt írja a szóvivő, hogy ugyanezen szabolcsi cég másik gázszerelőjével szemben hasonló cselekmény miatt bírósági eljárás folyik a Nyíregyházi Törvényszéken, tehát a bűncselekmények elszaporodottsága is alátámasztja az ügyészi indítványt.

Fotó: MTI/OLÁH TIBOR