AKTUÁLIS
Beszterec az önfenntartás útján - 22 hektár termőföld művelésbe vonásával
Az 1200 lakosú község a Nyírség és a Rétköz szélén fekszik. Tegnap falunapot tartottak, az esemény alkalmat adott a számvetésre is a település vezetőjének.

Hegyes József, a község polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a 22 hektár megművelése egész jól jövedelmezett. Példaként említette a jó uborkatermést, amelynek bevétele hozzásegítette a községet egy rendezett településkép kialakításához. Kiemelte, hogy sok fejlesztést így a község önerőből tudott megoldani.

A nagyberuházásokról szólva: kormányzati segítséggel, pályázatok révén megújult a település óvodája és az orvosi rendelő is, a közintézmények felújítása is megtörtént, illetve folyamatban van – sorolta a polgármester azokat a beruházásokat, melyek elősegítik az itt élők életét, a település megtartóerejét.

Hegyes József köszöntőjében úgy fogalmazott: „csak az tudja, hogy meddig jutottunk el, aki látta, hogy honnan indultunk.” Persze itt nem állhatunk meg, sok feladat van még előttünk, amit közösen kell, hogy megoldjunk" – utalt a község előtt álló fejlesztésekre.

Dr. Seszták Miklós kormánybiztos, a térség országgyűlési képviselője visszatekintőjében a környező települések fejlődéséről azt mondta: egy lépést tettünk előre, az eredményeket saját szemükkel látják, tapasztalják.

A falunapon jelen volt a Kemecsei Járási Hivatal vezetője, Molnárné Ferkó Rita, Kemecse polgármester, Lipők Sándor, valamint Nagyhalász polgármestere, Orosz Károly és több más, környező település vezetője is.

A besztereci falunapon volt főzőverseny, ugrálóvár, kulturális és szórakoztató műsorok is.


- FrissMédia -