AKTUÁLIS
Bereg csodái: a mezítlábas Notre Dame, a könnyező Madonna és a jó szabolcsi töltött káposzta
Dr. Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró pár hete felfedezte a környék történelmi nevezetességeit, templomait, természeti értékeit és gasztronómiáját. Élményeiről a Retro Rádió adásában kérdézték, ahol elismerően nyilatkozott a látottakról, elsőként a tákosi mezítlábas Notre Dame-ról.

"A legfantasztikusabb templomaink egyike. A népnyelv ragasztotta rá a mezítlábas jelzőt, mivel nem kőből, hanem sárból és fából épült, 1766-ban" - mondta a műsorban a szakember. A templomot ugyanis a nép emelte magának abban az időben, amikor Mária Terézia rendelkezései megtagadták a követ és a téglát a reformáció híveitől. A tákosi református templomot is megemlítette a szakember, aminek az a különlegessége, hogy malomköveken áll. A templom festett fakazettás mennyezete és az épület szerkezete messze földön híressé tette a községet. Akit érdekelnek még a templomok, azoknak a csarodai templom is tartogat meglepetést, ami a környezetével is elvarázsolja a látogatót, a mosolygó szentek miatt rengetegen látogatnak el Csarodára is.

Máriapócsot is érintette Dr. Kiss Róbert Richard, ami nemzetközileg is jól ismert kegyhely a könnyező Madonna miatt. A görögkatolikus templom a Mária kultusz egyik kiváltságos helye, ahova évente akár félmillió zarándok is ellátogat. 1696. november 4-én a kis fatemplomban arra lettek figyelmesek, hogy az ikonon ábrázolt Mária szeméből könnyek folynak. Az esemény híre az akkori viszonyok között is gyorsan terjedt s eljutott Bécsbe. I. Lipót osztrák császár és magyar király a történtek alapján elrendelte, hogy a képet szállítsák a császári városba, és így került a bécsi Stephansdom déli oldalhajójának művészi oltárára, ahol a mai napig megtalálható. Később egy másolat került vissza a máriapócsi templomba, ami szintén csodát produkált. 1715. augusztus 1-én és 1905. december 3-án is megindult az akkor már másolt kép könnyezése. Ennek tényét egyházi és világi vegyes-bizottság ellenőrizte, s megállapította valódiságát.

A gasztronómia miatt is érdemes elutazni Beregbe, hiszen jobbnál jobb ételeket lehet kóstolni a környéken. A jó szabolcsi töltött káposzta és a vaddisznópörkölt is kiváló volt a helyi éttermekben, így ezeket semmiképpen ne hagyjuk ki, ha Beregben járunk - javasolta a turisztikai szakújságíró.