KÉK FÉNY
#kanyar
Benézte a kanyart, kerítést döntött, majd elmenekült a helyszínről
Mindez Ópályiban, a Petőfi utcában történt tegnap késő délután. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a járdán nem volt senki, illetve az egyik busz is később érkezett a kereszteződésbe.

2020. november 21-én késő délután Ópályi belterületén, a Petőfi utcában egy gépkocsivezető elnézte a kereszteződést és a menetirány-szerinti ellentételes oldalon lévő sarki ház kerítésének csapódva, azt átszakítva az ingatlan udvarán állt meg.

A helyszínen derült ki, hogy a gépkocsit egy helyi ember adta oda a fiataloknak, akik autókáztak. Az utasok közt volt két gyermek is. A balesetet követően a gépkocsivezető és az utasok is hátra hagyták a helyszínt - állítólag megijedtek - A rendőrség térfigyelő kamera felvétele alapján tudta azonosítani a gépkocsivezetőt.

Helyiek elmondták, hogy a településen sajnos megszokott, hogy vezetőengedély nélkül furikáznak a fiatalok.

A rendőrség szabálysértési eljárást indított az ügyben. Úgy tudjuk, hogy a balesettel kapcsolatban ittasság nem merült fel a gépkocsivezetővel szemben