AKTUÁLIS
Az átadások napja volt ma Fehérgyarmaton
A kormány olyan szövetségeseket keres, akik fejlesztik egy adott térség gazdaságát, munkahelyeket teremtenek, valamint készen állnak a fejlődésre és a fejlesztésre - jelentette ki Palkovics László a konzerviparban tevékenykedő Jonaco Kft. gyártástechnológiai fejlesztésének átadásán Fehérgyarmaton. A városban ma új piac is nyílt.

Az innovációs és technológiai miniszter arról beszélt, Magyarország a fejlődés európai élmezőnyébe tartozik, ezt pedig a dolgozó magyar emberek munkája tette lehetségessé.

Mint mondta, ebben a tekintetben az elmúlt tíz év sikertörténet volt, tavaly a gazdaság öt százalékos növekedést produkált, amiben a koronavírus okozott zavart. A jól sikerült idei első negyedév után a második negyedévben főként az autóipar leállása okozott nagyobb mértékű visszaesést, a harmadik negyedévben viszont már látszik a gazdaság "visszapattanása".

Palkovics László a helyi fejlesztésre kitérve elmondta, a mostani tulajdonos tavaly vette át a konzervgyártó üzemet, bő fél év elteltével az akkori 26 dolgozóról 250-re nőtt a foglalkoztatottak létszáma, konzervgyártó kapacitását pedig hatszorosára növelte a társaság.

Ez a vállalkozás kifejezetten illeszkedik a térség mezőgazdaságához - mondta a tárcavezető, hozzátéve, hogy a következő időszakban az élelmiszergazdaság és élelmiszeripar területén olyan pályázati támogatás lesz elérhető, amely a Jonaco Kft.-hez hasonló cégeket célozza meg.

Szabó István, a kft. ügyvezetője elmondta, a koronavírus-járvány a társaság számára gazdasági nehézségeket okozott, ennek ellenére a cégvezetés a korábban elhatározott beruházások megvalósítása mellett döntött.

A nagyobbrészt saját forrásból, kétmilliárd forint körüli összegből megvalósított technológiaváltáshoz szükség volt a kormány támogatására, a konzervgyár újraindításához 200 millió, munkahelyteremtésre pedig 78 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a társaság - ismertette a cégvezető.

Megjegyezte, ezeknek köszönhetően valamennyi dolgozó munkahelyét sikerült megőrizni, a jövőben pedig a folytatódó gyártástechnológiai beruházások mellett a szennyvízkezelés korszerűsítését is szeretnék megvalósítani a fehérgyarmati üzemben.

Elkészült Fehérgyarmat új piaccsarnoka is, a mintegy 500 millió forint értékű beruházást szintén Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelenlétében adták át kedden a szatmári kisvárosban.

A tárcavezető beszédében kiemelte, a földszintes, háromhajós épület méltó a város regionális tekintélyéhez, a félmilliárd forint értékű befektetés pedig jól illeszkedik az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiájához, a nemzeti, a gazdasági és környezeti fenntarthatósághoz.

A fejlesztés a kereskedelem ösztönzése mellett hozzájárul a munkanélküliség csökkentéséhez, a térség hagyományainak megőrzéséhez, illetve az épület tervezésénél energiahatékonysági szempontot is figyelembe vettek a tervezők - méltatta a beruházást Palkovics László.

A miniszter hangsúlyozta, a létesítmény megépítésével a helyi gazdasági együttműködés magasabb szintre lép, mivel a városüzemeltető társaság, a termelők és az önkormányzatok közötti megállapodással a kevésbé ismert vagy ismeretlen termelők is piacra tudnak majd jutni.

Péter Csaba (Fidesz-KDNP), Fehérgyarmat polgármestere köszöntőjében elmondta, az 1800 négyzetméter alapterületű, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program segítségével megépült modern piaccsarnok időjárási körülményektől függetlenül helyet biztosít a térség termelőinek áruik eladására és hozzájárul a város és a térség helyi gazdaságának bővüléséhez, valamint a lakosság életminőségének javításához.

Az évek óta húzódó, időközben forráshiányossá vált projekt megvalósításához 125 millió forintot biztosított a kormány - tette hozzá.

Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, egy tanulmány szerint 2011-ben a helyi termékeket legalább öt százalékban a helyi piacokon értékesítették. Fontosnak nevezte, hogy ez az öt százalék növekedjen és ehhez hozzájáruljanak azok a térségi kistermelők is, akik portékáikat a megújult fehérgyarmati piacon keresztül tervezik értékesíteni.

- MTI -