2024 szeptemberében számoltunk arról a borzalomról, amikor egy 12 éves kislányt a saját pulcsijával megkötözve holtan találtak meg egy nyíregyházi frekventált helyen lévő erdős részen. A kislányt, mielőtt megfojtotta a támadója, szexuálisan is bántalmazta.
Dávid azt állította: a 2024 szeptemberi letartóztatásakor, hogy a kislány közeledett hozzá, de ő igazából semmire nem emlékszik, mert részeg volt. Állítása szerint kétszer volt vele: egyszer otthon, a tiszarádi lakásban, és szombaton, amikor elvette az életét a lánynak.
Az anya kategorikusan kijelentette, hogy ő nem tudott és nem is érzékelte, hogy a lánya viszonyba keveredett a jóval idősebb férfival. Az is hazugság, hogy ő a kislányát kvázi felajánlotta volna Dávidnak, amikor mellé fektette kislányát - állította az anya.
"Hazudik és hogy van képe a lányom felsőjében lenni?" - mondta, merthogy az anya állítása szerint a férfit a bíróságra a lánya barna felsőjében vitték.
A nyomozók a minősített emberölés és szexuális erőszak miatt indult eljárásban az anya felelősségét is vizsgálták, hiszen már akkor felmerültek terhelő adatok az anyára vonatkozóan is. A kislány nem járt iskolába, éheztek, nem volt hol tisztálkodni, az életkörülményeik minősíthetetlen voltak. Éppen ezért még a brutális tett előtt a gyermekvédelmi szakszolgálat elindította a gyermekek kiemelését a családból - csakhogy úgy tudjuk, hogy nem volt elég hely, így a kiemelés halasztódott.
Ekkor azonban a kislány már állítólag jóban volt a nála harminc évvel idősebb emberrel, aki később elvette az életét.
Magyarországon a Büntető Törvénykönyv szerint az abszolút korhatár a 12 év, a beleegyezéses korhatár 14 év. Szexuális visszaélés bűncselekményét csak 18 év feletti személy követheti el, a 12 évet be nem töltött személy esetén viszont mindenképp szexuális erőszak (bűntett) történik, beleegyezéstől és a másik fél életkorától függetlenül.
A 12-14 év közötti személyek esetében viszont nem történik bűncselekmény, ha a másik fél még nem érte el a 18 éves életkort. Ugyanakkor egy 14 és 18 év közötti fiatal és egy 18 év feletti személy szexuális együttléte büntetendő, ha az utóbbi visszaélt az előbbivel kapcsolatban fennálló hatalmi, vagy befolyási viszonyával