NAGYVILÁG
Belföld
Átadták Kisvárdán a Frigyesi József és a Kastal Ferenc-díjakat
​Minden év július elsején az egészségügyben és a közszférában dolgozókat ünnepeljük, ugyanis ezen a napon van a közszolgálati tisztviselők napja, valamint a Semmelweis-nap. Kisvárda város önkormányzata képviselőtestületének döntése alapján két személy Frigyesi József-díjat és szintén két köztisztviselő a Kastal Ferenc-díjat vehetett át ma Kisvárdán.

A díjakat dr. Seszták Miklós kormánypárti országgyűlési képviselő, valamint Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere adták át. A város vezetője köszöntőjében méltatta a közigazgatásban és az egészségügyben dolgozók munkáját.

2024-ben a Frigyesi József-díjat dr. Gömöri Ágnes a Városi Egészségügyi Alapellátás orvosa, valamint dr. Győri Emese a Szent Damján Görögkatolikus Kórház laborvezetője vehették át.

A Kastal Ferenc-díjat Batta Béláné, valamint Nagy Tímea Andrea köztisztviselők vehették át. Mindkét díjazott a Kisvárdai polgármesteri hivatal dolgozója.