AKTUÁLIS
#Túr
#árvízvédelem
#katasztrófavédelem
#gyakorlat
Árvíz a Túron - több százan a gátakon
Novemberi tavaszban tartottak kedden Sonkádon katasztrófavédelmi gyakorlatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei, a katonaság önkéntes alakulata, a Magyar Vöröskereszt, a rendőrség, a polgári védelem, önkéntes- és és önkormányzati tűzoltó egyesületek, civilek, valamint a Felső-Tisza menti vízügyi igazgatóság munkatársai.

A Túr Sonkád és Kölcse közötti festői vidéke adott helyet annak a nagyszabású gyakorlatnak, amelynek középpontjában a vizek kártétele elleni védekezés állt és amelynek során egy, erre az alkalomra kitalált helyzetben kellett bizonyítania a gyakorlaton részvevő mintegy 500 résztvevőnek.

A forgatókönyv szerint a Kárpátalja vízgyűjtő területein napok óta szakadó eső miatt a Tiszán végigvonul egy hatalmas árhullám. Ennek következtében kiönt a folyó és vízduzzasztó hatása miatt a Túron is jelentősen megnő a vízszint, ami árvízvédelmi beavatkozást igényel.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb folyója a Tisza, kétszázötven kilométer hosszan folyik a megyében. Nem véletlen tehát, hogy a résztvevőknek egy nagyobb árvízi helyzetben adódó feladatokat kell megoldaniuk az összevont gyakorlat során, amely egyben a járási és települési mentőcsoportok tagjainak minősítő vizsgája is volt.

A feladatok közt volt vízből mentés búvárok és a megyei vöröskeresztesek közreműködésével. Bemutatták a mobilgát hatékonyságát, ebből a megyei igazgatóság közel 12 kilométeres egységgel rendelkezik. Volt klasszikus homokzsákolás, melynek segítségével magasították a töltés, de azt is gyakorolták, miként kell kialakítani egy buzgárelfogót. A gyakorlat során úgynevezett homokdepóniákat is létrehoztak, így egy valós árvízhelyzetben már a helyszínen van a megfelelő mennyiségű homok.


A gyakorlat során alkalmaztak légi felderítést motoros sárkányrepülővel, valamint élőkép sugárzására is alkalmas drónt is. A technológia érdekessége, hogy akár az esemény helyszínétől több száz kilométerre lévő központban is látható az élő videó.


A gyakorlaton ülésezett a megyei védelmi bizottság, jelen voltak a járási hivatalvezetők, akik a helyi védelmi bizottság munkáját irányítják vészhelyzet esetén.



- FrissMédia -