KÉK FÉNY
Ártatlan tréfának indult, de valaki meghalt Tarpán
​Ma kezdődött el a Nyíregyházi Törvényszéken egy tarpai halált okozó testi sértés ügyében a bírósági eljárás előkészítő üléssel. A száraz vádirat alapján egy egyszerűen megítélhető bűncselekményről van szó, azonban az eljárás ezen szakasza rávilágított: semmi sem csak fekete vagy fehér.

Az előkészítő ülés lényege, hogy a bírósági szakba jutott eljárásokat lerövidítése. Így adóforintokat és nem kevés időt spóról meg az egyébként is leterhelt törvényszék. Esetünkben azonban szóba sem jöhetett a gyors lezárás, mivel a vádlott korlátozottan cselekvőképtelen személy. Ezért hiába van beismerés a vádirattal egyezően a bírónak, esetünkben az egyesbíróként eljáró dr. Stahl József bírónak meg kell győződnie arról, hogy a vádlott felfogja-e, megérti-e a tettének a következményeit.

Dr. Kruták Gyula ügyész a vádirat ismertetésekor elmondta, hogy a súlyos szellemi- és alkoholproblémákkal küzdő B.L. vádlott 2022. augusztus 10-én Tarpán a dohánybolt előtt beszélgető társasághoz csatlakozott, ahol sörrel kínálták, majd ezt követően a sértettől pénzt is kapott, hogy vásároljon magának pálinkát. Ezidő alatt, míg B.L. vádlott bement italt venni az üzletbe, a sértett bekente a zsebében lévő pillanatragasztóval a vádlott kint hagyott sörösdobozának ivónyílását, majd visszatette azt az eredeti helyére. B.L. a boltból visszatérve elfogyasztotta a pálinkát, majd beleivott a sörösdobozába, azonban a szája ragasztós lett. Emiatt megdühödött a sértettre, és őt egy alkalommal, ököllel fejen ütötte, melynek következtében a sértett elesett, fejét a talajba ütötte és eszméletét vesztette, majd a sérülés következtében - az időben megkezdett kórházi kezelés ellenére - másnap meghalt a kórházban.

Az előkészítő ülés jellegéből adódóan a vádlotthoz kérdést nem lehet intézni, azonban rövid vallomásában elmondta, hogy nagyon megbánta a tettét, a rá rótt bűncselekményt gyakorlatilag elismeri a vádirattal egyezően. Azaz bűnösséget elismerő nyilatkozatot tett. Kiemelte - bár nem ezekkel a szavakkal -, hogy a sértett ittas volt és ha nem ragasztózza össze a sörösdobozt a sértett, akkor nem történik meg a baj. Vagyis a sértetti közreműködés jelentős mértékben közrejátszott a végkifejlethez. Arra is hivatkozott a férfi, hogy mivel rajta csúfolódtak, szekálták őt, hirtelen dühbe gurul és ezért ütött. Azt is mondta a vádlott, hogy gyakorlatilag azért esett el a sértett, mert rendkívüli mértékben ittas volt. Ő - mint mondta - kicsit ütött, de annyira részeg volt a sértett, hogy tulajdonképpen az alkohol miatt esett el.

Gondatlanságból elkövetett emberölés vétség vagy halált okozó testi sértés.

Bár a vád halált okozó testi sértés, aminek a büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés, de akár gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége is felmerülhet, amely 1-5 éves szabadságvesztéssel büntethető. Az emberölés minden olyan tevékenység vagy mulasztás, amely alkalmas lehet az eredmény (halál) előidézésére. Ilyen lehet például egy fejre mért ütés is. A jelenlegi ügyben azonban az ügyészség álláspontja szerint a vádlott szándéka nem az élet kioltására irányult.

A terheltnek előre kell látnia, hogy az ütése akár halált is eredményezhet. Esetünkben ez az előrelátás nagy valószínűséggel hiányzott a terhelt szellemi képességei miatt, így akár gondatlanság is szóba jöhet.

Gondatlanság: fennállhat a bekövetkezett eredmény, illetve az eredményt kiváltó magatartás viszonylatában is. Ez utóbbi esetben az előrelátás hiánya az okozati összefüggés vonatkozásában áll fenn.

A férfi soha nem volt büntetve. Egyéves korában súlyos baleset miatt agysérülést állapítottak meg, ami súlyos epilepsziát okozott nála. Szellemileg alul teljesít, ami esetenként agresszióban nyilvánul meg.

Az előkészítő ülés lezártával a bíró tárgyalásra utalta az ügyet, mivel le kell folytatni a bizonyítási eljárást, melynek részeként a vádlott kihallgatására is sor került. Ezt követően a térfigyelő kamera felvételeit tekintette meg a bíróság.

A közel 7 perces felvétel elemzése több, fontos kérdésre ad választ. Jól látható, hogy a baráti társasághoz csatlakozva a vádlott először sört iszik, amit letesz és betér a boltba egy féldecis pálinkáért. A pálinkát megitta, majd kezébe véve a korábban lerakott sört, érzékeli, hogy az ragad a kezéhez és a szálja is összeragad. Ez az a pont, amikor dühbe gurul és számonkéri a későbbi áldozatát. Hátát sörrel leönti, láthatóan veszekednek, a többiek meg nevetnek, majd visszatérnek a baráti társasághoz, köztük a későbbi áldozat fiához.

32 másodpercig nem történik semmi, beszélgetnek, közben a vádlott a ragasztót próbálja meg letörölni a szájáról. Látszólag az esettől független dolgokról beszélnek, nem nevetnek, a vádlotthoz nem szól senki. Majd egy jobbkezes ütéssel leteríti áldozatát a vádlott, aki eszméletlenül hanyatzuhan a földes talajra. Bár az ott lévők stabil oldalfekvésbe helyezik a férfit és pár perc múlva a nem messze lévő orvosi rendelőből is jön segítség, akik megkezdik a mellkaskompressziót, a férfi nem tér magához.

A vádlott fel sem fogja, hogy az ütése milyen súlyos következményekkel jár. A felvétel tanúsága szerint azonban nem egyértelmű, hogy a sértett az ököl ütésétől, vagy a talajra érkezés miatti traumától szenved halálos sérülést. Az viszont jól látszik, hogy az ütés nagy erejű volt, ami a fül mögötti területre csapódott be, onnan lecsúszva érintette a tarkót. A felvételen az is jól látszik, hogy a férfi a földreérkezéskor már nagy valószínűséggel nem volt magánál.

Persze a halál okának megállapítása szakértői kompetencia, mint ahogyan az is, hogy a sértett egyensúlyérzékét milyen mértékben korlátozta az ittassága.

Az ügy tárgyalása tanúk meghallgatásával folytatódik a Nyíregyházi Törvényszéken.