PUZZLE
Cukiság
Apáca-fütyülőludakkal gazdagodott Debrecen
Három apáca-fütyülőlúd érkezett a zürichi állatkertből a Nagyerdőbe - közölte a debreceni állatpark igazgatója az MTI-vel kedden.

Nagy Gergely Sándor elmondta: a különleges megjelenésű, korábban sosem tartott faj képviselői - két gácsér és egy tojó - jelenleg az Afrika-röpdében kialakított téli szálláshelyen tekinthetők meg, de a tavaszi jó idő érkeztével rokonaikkal együtt veszik majd birtokba a récés tavat. Az intézmény hosszú távon szaporítani is szeretné őket.

Az apáca-fütyülőlúd (Dendrocygna viduata) a szubszaharai Afrikában és Dél-Amerikában egyaránt előfordul; feltehetően az ember hurcolta át magával az Atlanti-óceánon. Nevét az apácák által viselt habitushoz hasonló színezetéről és jellegzetes, füttyszerű hangjáról kapta. Trópusi madár, így nem vándorol - magyarázta a szakember.

Hozzátette: hatalmas, akár több ezer egyedből álló kolóniákat alkot, amelyek a párzási időszakban párokra vagy kisebb csapatokra szakadnak. Fészkét a vízpartra, ritkábban fák üregébe rakja. A szülők felváltva kotlanak a tojásokon, és közösen nevelik a fiókákat, akik nyolchetes korukra válnak önállóvá.

Természetes populációi egyelőre stabilak és népesek, a betegségek, a vadászat, valamint az élőhelyvesztés veszélye miatt azonban a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vöröslistáján.

- MTI -