KÖZÉRDEKŰ
#anarcs
#fejlődés
Anarcs- egymásra épülő beruházások
​Anarcson nem csak beszélnek róla, hanem valós példát mutatnak, hogy egy település fejlesztése csak egymásra épülő beruházásokkal érhető el. Az anarcsi piac építését 10 évvel ezelőtt, még az előző vezetés döntése alapozta meg.

Ma ünnepélyes keretek között helyezték el az anarcsi piac alapkövét, ami egy a helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális- és eszközfejlesztésere kiírt pályázatból finanszíroz a település. A beruházás teljes összege csaknem 100 millió forint, amiből 98 millió forint vissza nem térítendő támogatás. A fennmaradó 10 millió forintot a település a saját költségvetésből gazdálkodja ki.

A felépítendő piac és a hozzá tartozó infrastruktúra tökéletes kiegészítése lesz a már meglévő játszótérnek. Így egy komplex közösségi térrel is gazdagodik a település- szögezte le a térség országgyűlési képviselője, dr. Seszták Miklós az ünnepségen.

Kertész Zoltán Anarcs polgármestere az alapkő letételnél köszönetet mondott a beruházás megvalósításban résztvevőknek.

Az ünnepségen jelen volt a vármegyei közgyűlés alelnöke, Baracsi Endre is, aki méltatta a település vezetését az elért eredmények tükrében.

Az ünnepség végén átadásra került egy Magyar Falu programból, mintegy egymillió forintból leaszfaltozott járdaszakasz is.