KÉK FÉNY
Állítólag benzinnel locsolták fel a megvakított kemecsei nő otthonát
Egy bulvárlap hasábjain jelent meg ma egy cikk arról, hogy a kemecsei lány otthonát egyik vasárnap délelőtt gyúlékony anyaggal locsolták be - azonban az elkövetőknek nem volt idejük lángra lobbantani a házat, mert a család időközben hazaérkezett.

"Az egyik nap éppen istentiszteletről mentünk haza, amikor az egyik gyerek azt látta, hogy egy alak elfut a házamtól. Amikor beléptünk, iszonyatos benzinszagot éreztünk. Gyúlékony anyaggal locsolták fel az otthonomat. Vélhetően többen voltak, és az egyik szólt a másiknak, hogy jövünk, ezért nem gyújtották fel. Betörésnek nem volt nyoma, nyilván megtudták, hol szoktam a kulcsot elrejteni. A kazánházat viszont feltörték" - nyilatkozta a Borsnak Róbert, és hozzátette: egy másik alkalommal Gabi új házának tetejét dobták be.

Erről Robi így mesél az újságnak:

"Este odaadtam a megszokott gyógyszereit Gabicának, imádkoztunk, majd elköszöntem. Ekkor egy hatalmas koppanásra lettünk figyelmesek. Kiszaladtam. A kerítés előtt két férfi állt és, amint észrevettek, elszaladtak."

"Bár a szomszédok is kijöttek és rendőrt hívtam, nem tudtuk őket elkapni. Másnap feljelentést tettem, mert egy cserép össze is tört"

Vagyis a sértett a cserép összetörése miatt rendőri intézkedést kért, ezt a rendőrség megerősítette, de a rongálási érték éppen a szabálysértés határát érte el, így szabálysértési eljárás indult az ügyben.

Azonban meglehetősen furcsa, hogy a betörés és a gyúlékony anyag szétlocsolása miatt senki sem tett feljelentést, legalábbis is a nyomozó hatóság nem tud ilyenről. Ugyanis akár emberölés kísérletének előkészülete is lehet a gyanú, különösen annak tudatában, hogy a sértett tudni véli, ki/kik lehettek az elkövetők. Azt mondta, "egy, a támadója köréhez tartozó ismerősük" locsolta szét a benzint.

Mint ahogy FrissMédia elsőként számolt be róla, ez év elején a kemecsei nőt mindkét szemére megvakított a volt élettársa. Rettegtünk attól, hogy Gabicát megtalálják Gy. barátai - idézi a lap a sértett szavait.

Majd így folytatja: "Ki merem mondani, hogy Attila egy bűnszervezetben vesz részt, a testvérem pedig sokat tud a dolgaikról. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy a húgomat elhozzuk az általuk ismert régi lakhelyéről."

A cikk szerint a sértett ezt követően öngyilkosságot próbált elkövetni, bevett 50 szem gyógyszert, de testvére időben észre vette. "Szerencsére rendelkezem az ehhez szükséges speciális készülékkel, ezért ki tudtam mosni a testvérem gyomrát. Ehhez keserűsót is itattam vele. Mind az 50 pirula kijött belőle, megszámoltam."

Úgy tudjuk, hogy a mentőszolgálatot nem értesítették az esetről. Azonban a család a kórházba is bevitte Gabriellát, a nőnek be kellett feküdnie a pszichiátriára.

A kemecsei rém egyébként csütörtökön jelenik meg újra a bíróság előtt egy másik ügy miatt, amiben az elkövető és a sértett személye is ugyanaz. Ebben az ügyben a kemecsei történések előzménye miatt került sor az eljárásra, amikor is a nőt akarata ellenére vitték el és tartották fogva felfegyverkezve.

- FrissMédia -