KÉK FÉNY
Álfelügyelők büntettek fiatalokat Nyíregyházán
A Nyíregyházi Járási Ügyészség a letartóztatását indítványozta annak a 26 éves nyíregyházi párnak, akik május 3-án, Nyíregyházán odamentek a Fazekas téren beszélgető fiatalokhoz és magukat közterület felügyelőnek adták ki. Pénzt követeltek tőlük azért, hogy ne jelentsék fel őket - írja az ügyészség közleményében.

Dr. Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség helyettes szóvivője elmondta, hogy a tegnap őrizetbe vett gyanúsítottak május 3-án délután a Fazekas János téren észrevettek egy 9 fős, fiatalokból álló társaságot. Odamentek hozzájuk és magukat civil ruhás közterület-felügyelőnek adták ki, majd a fiatalokat azzal fenyegették meg, hogy rendőrségi feljelentést tesznek ellenük, ha nem fizetnek nekik fejenként 1.000 forintot. A pár női tagja olyan határozott és fenyegető volt, hogy a 12-16 év közötti fiatalok megijedtek, összeadtak 13.000 forintot és azt átadták a gyanúsítottaknak.

A fiatalok azonban az eset után követték a zsarolókat, majd egy arra járó rendőrjárőrnek elmondták, hogy mi történt.

Az elkövetőket a közelmúltban rablás miatt már kihallgatta a rendőrség gyanúsítottként, ennek a büntető eljárásnak a hatálya alatt követték el a mostani igen súlyos – 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető – zsarolás bűntettét. Miután megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárást azzal nehezítenék, hogy elrejtőznének a hatóság elől, az ügyészség szükségesnek tartja a letartóztatásukat és azt ma indítványozta is a Nyíregyházi Járásbíróságon.

- FrissMédia -

Képünk illusztráció.