AKTUÁLIS
#Napkor
#böllérverseny
Aki mer, az nyer – újra van Napkornak böllérversenye - fotók
Reggel számoltunk be róla, hogy közkívánatra – bár jóval szerényebb körülmények közt - a közel 20 évvel ezelőtti hangulatot megidézve ismét böllérversenynek adott otthont - egyesek szerint - Szabolcs ékszerdobozának nevezett 4 500 lelkes nagyközség, Napkor. 2001-ben az akkori polgármester, Gáva János hívta életre a Száncsengés böllérversenyt és akkor még valóban volt lovasszán, hó és csengés. Sokan felidézték ma azoknak a rendezvényeknek a bensőséges, baráti hangulatát.

Gáva János kérdésünkre elmondta, hogy 2001-ben hagyományőrzés volt az elsődleges cél, „az elsők voltak a legemlékezetesebbek. Olyan testvériesek voltak. Nem volt benne üzlet, nem volt benne pénz.” Viszont, ahogy mentünk az időben előre egyre népszerűbb lett a rendezvény és ez hozta magával, hogy üzleti alapon kellett megvalósítani, hiszen volt olyan év, hogy 30 ezer ember volt kíváncsi a napkori böllérversenyre – jegyzi meg a volt polgármester.

Gáva János, aki a rendezvény védnöke, abban bízik, hogy ez a hagyományos böllérverseny megmarad Napkornak. Amit ma tapasztaltam, ez áll legközelebb ahhoz, amit annak idején megálmodtunk. „Ha szomszéd a szomszéddal haragban volt, itt biztos, hogy kibékülnek.” - példázza a rendezvény lényegét a ma már nyugdíjas éveit töltő faluvezető.

Ebben az évben hat csapat hat baráti társaság a település önkéntes tűzoltói, iskola, óvoda, önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, testvértelepülés csapatai mérték össze a nemes versengésben főzési tudományukat.

Egy biztos: ma Napkoron mindenki nyert.

Seszták Miklós kormánybiztost, a térség országgyűlési képviselőjét is megkérdeztük a napkori böllérversenyről, aki szintén kilátogatott a rendezvényre.

Véleménye, hogy nagyon fontos megtalálni azt az alaprendezvényt, ami összefügg a településsel, jelesül most itt Napkornak. „A böllérverseny az ilyen volt.” Ez a rendezvény hiányzott a településnek. 2019-ben Napkor megtalálta azt a mértéket, amit rendezvényszinten ennek a településnek csinálni kell. „A lényege egy ilyen eseménynek, hogy a helyiek és a közvetlen környezet érezzék jól magukat, legyen jó hangulat. Érezze jól magát a lakosság. Ez a legfontosabb.



Spinyhért Zsolt, Napkor nagyközség polgármestere reményét fejezte ki, hogy a 2002-ben megálmodott rendezvény célját ismét sikerül feleleveníteni a hagyományt tovább ápolva, ismét a település védjegye lesz ez a rendezvény. A polgármester köszönetét fejezte ki a szatmári és a hazai csapatoknak a rendkívül jó hangulatért. „Jövőre is lesz napkori böllérverseny” – jelentette be Spinyhért Zsolt a mai díjátadón.

Az egésznapos megmérettetésen valódi, hamisíthatatlan „napkori hangulat” volt, pont olyan mint 18 éve, azon a kissé sáros, latyakos időben - idézik fel a kezdeteket a mai versenyen az akkor és most is induló csapatok. A hagyományőrzést erősítette a népzenei irányzat és az Igrice néptáncegyüttes fergeteges műsora, így teremtve valódi falusi disznótoros hangulatot.

Összességében egy kiváló rendezvényen van túl Napkor. Ismét értéket teremtettek és az újrakezdés nagyon jó példája a nagyközség előremutató, hagyományteremtő szerepének a térségben.