INTERJÚ
#hétvégi magyar iskola
#Torontó
#Bagi Katalin
Ahol szombaton járnak iskolába - interjú egy kanadai magyar gimnázium tanárnőjével
Tudták Önök, hogy olyan távoli helyeken is működik magyar iskola, mint Hawaii vagy Dél-Afrika? A tanárok időről időre összejönnek Budapesten, hogy ők is tanuljanak, akár egymástól is. Mint például a mostani hétvégén, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának meghívására.

Első és sokadik generációs gyerekek egyaránt látogatják a nagyvilágban működő több mint 180 magyar iskolát. Délutánonként és hétvégeken önkéntes pedagógusok tanítják őket a nyelvre, történelemre, kultúrára. Játszanak és néptáncolnak, kedvet kapnak arra, hogy részt vegyenek később is a magyar közösség programjain.

A legtöbb ilyen iskola Nyugat-Európában van, de az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában vagy Dél-Amerikában is bőven találunk hétvégi magyar iskolát, zömmel 20 és 50 közötti gyereklétszámmal. Ezek többségében hetente vagy kéthetente van oktatás. A Torontói Magyar Gimnáziumban például hetente. Onnét érkezett Bagi Katalin.

Mikor van tanítás Önöknél?

Hétvégi iskoláról van szó, a Torontói Magyar Gimnázium az iskolaév folyamán, szeptembertől júniusig működik. Minden szombaton reggel 9-től délután fél egyig van tanítás.

Mit csinálnak ott a gyerekek?

Három különböző évfolyamon tanulhatnak, magyar nyelvet, irodalmat, történelmet, földrajzot, illetve az adott osztály érdeklődési körének megfelelően ezt kiegészítjük néprajzi ismeretekkel, esetleg egy kis énekléssel – attól függően, hogy mire van igény.

14-18 éves gyerekekről beszélünk?

Igen, tinédzserekről van szó. Többnyire 10-11-12. osztályosok.

Ők egyébként hova járnak “rendes” iskolába?

Nappali tagozatos, államilag finanszírozott iskolákba járnak hétfőtől péntekig. Mivel az ország kétnyelvű, így vagy angol nyelven tanulnak, vagy franciául. A többség angolul.

Mind Torontóban élnek, vagy a környékről is jönnek?

A nagy részük Torontóból, de bizonyos családok messzebbről, akár 150-200 kilométerről is behordják a gyerekeiket. A vonzáskörzetünk Torontónál jóval nagyobb.

Ők csak szombatonként találkoznak egymással vagy vannak más közös programok is?

Nagyon sokan részt vesznek közülük például valamelyik templom körül kialakult csoportban vagy cserkészkednek együtt,. Esetleg összejárnak, mert közel laknak egymáshoz, vagy járnak Magyarországra közösen, lemennek az USA-ba cserkésztáborba. Tehát vannak másfajta kapcsolódási pontok is a gimnáziumon kívül.

Hányan járnak ide?

Jelenleg 36 tanulónk van, ők három különböző osztályban tanulnak. Tehát viszonylag kis csoportokban tudunk együtt lenni.

Mi a cél?

Elsődlegesen a magyar nyelv és a kultúra megtartása, fejlesztése, az identitás erősítése. Ezeknek a gyerekeknek a nagy része több mint 10 éven keresztül jár hétvégi magyar iskolába: kezdi 3 évesen az óvodát, és befejezi 11 vagy 12.-es korában a magyar gimnáziumban. Tehát hatalmas erőfeszítést tesznek. De aki hozzánk jár, a megszerzett eredményét beszámíttathatja a felsőoktatási intézményben a felvételikor. A mi gyerekeink választhatják a magyart is valami más tárgy helyett. Mivel ezek a gyerekek olyan családból jöttek, ahol motiváltak a nyelv és a kultúra szempontjából, általában jó eredményeket érnek el. Tehát az, hogy a magyar gimnáziumba jár, gyakorlatilag hozzásegíti ahhoz, bekerüljön egy olyan szakra, ahol nagy a harc a helyekért és magas számokat kell elérni. Két legyet ütünk egy csapásra: nemcsak a magyar kultúráját és nyelvét ápolja, hanem ezt az energiát felhasználhatja a felvételi során is.

Általában hányadik generációs gyerekekről beszélünk?

Nagyon változó, elsőtől harmadikig.

Hogyan élik meg a dolgot? Szerintem itthon sokan húznák a szájukat, ha még a hét végén is a suliban kéne ülniük…

Nem húzzák a szájukat. Egyrészt azért nem, mert így élnek hároméves koruk óta, nekik a szombati magyar iskola természetes, magától értetődő. A szombat arról szól. Másrészt tudják, hogy ebből profitálnak más szinten is, ahogy már beszéltünk róla, az egyetemi felvételiknél.

Vannak azért lazább programok is?

Nekünk elég szigorú tanmenetünk van, magasak a követelmények, de azért próbálunk az órákon jókedvet becsempészni, hisz az azért kell. Jól érzik magukat.

Ön mióta él Kanadában?

14 éve és 12 éve tanítok a torontói magyar gimnáziumban. Francia-magyar, illetve magyar mint idegen nyelv tanár vagyok.

Van már gyermeke?

Igen, három.

Ők is hétvégi magyar iskolába járnak?

A nagyok még csak négyévesek, a kicsi meg 11 hónapos, de nekik, majd ha odáig nőnek, kötelező lesz.

-középsuli.hu -