Az októberi napfény aranyba vonta a Tisza menti tájat, amikor megérkeztünk Szabolcs község határába. A fák már az ősz színeit viselik – sárga, rozsdabarna és mélyzöld leveleik közé a napfény olyan melegen szűrődik, mintha maga is részt venne ebben a csendes, békés ünnepben. A domboldal alján, ahol a fű még harmatosan csillog, a történelem szó szerint a földből emelkedik ki: a szabolcsi földvár.

A honfoglalás korának tanúja

Ez a hely nem csupán egy domb vagy egy régi sánc. A Szabolcsi Földvár az egyik legjelentősebb honfoglalás kori földvár Magyarországon, a 10. században épült, valószínűleg Szabolcs vezér parancsára. Itt, a Tisza partján fekvő természetes magaslaton alakították ki azt az erődített központot, amely egykor a megye és a térség hatalmi központja lehetett.

A földvár hatalmas, kör alakú sáncrendszere ma is jól kirajzolódik a tájban. A gyepbe simuló formák, a lankás dombok és mélyedések mind arról mesélnek, hogy e hely valaha katonai, közigazgatási és vallási központ is volt. Nem véletlen, hogy később itt, a földvár tövében tartották 1092-ben a híres Szabolcsi zsinatot, Szent László király idején, amely a korabeli Magyar Királyság egyik legfontosabb egyházi és jogi eseménye volt.

A mai látogató élménye

A földvár területére ma is könnyen eljut az ember: széles gyalogút vezet a sáncok közé, és a helyet szelíd dombok, bokros ligetek, magányos fák őrzik. A látvány magával ragadó. A zöld gyepen itt-ott kőkeresztek, mohos sírkövek bukkannak fel – a régi temető maradványai. A lejtők között megbúvó kis temető különös csendet áraszt; a sírok között a szél zörgeti a száraz leveleket, és a napfény épp csak megcsillan a régi kőlapokon. Az egyik sírkövön olvasható név: Kolába István, 1868–1916 – egy emberélet, aki valaha itt élt, és ma már a földvár árnyékában pihen.

A környezet összességében gondozott, tiszta, a fű nyírt, a padok alatt száraz levelek gyűlnek, de mindenütt érezni az emberi kéz gondoskodását. Mégis, a látogatás örömét némileg beárnyékolja néhány hiányosság: a látogatóközpont zárva volt, pedig a kapu mögött látszik a modern épület, ahol kiállítások, vetítések és történeti ismertetők lehetnének. A mosdók sajnos elhanyagoltak, szemmel láthatóan ritkán takarítják őket, és a tájékoztató táblákból is kevés van – így az, aki előzetes tudás nélkül érkezik, nehezen kap teljes képet arról, milyen kincsen jár épp.

A templom, amit csak messziről csodálhattunk

A földvár lábánál áll a szabolcsi református templom, a magyar román kori építészet egyik legrégebbi gyöngyszeme. Fehér, vastag falai és apró félköríves ablakai időtlen méltóságot sugároznak. Ez a 11. században épült templom a honfoglalás utáni keresztény Magyarország egyik legkorábbi kőtemploma, amely a történelem során többször átépült, de megőrizte ősi hangulatát.

Sajnos a templom csak kedden és vasárnap látogatható, így belülről most nem láthattuk, de az udvar, a környező park és a Szent László királyt ábrázoló szobor így is emelkedett hangulatot teremtett. A király aranyozott arcú mellszobra a bejárat mellett áll, mintha maga is őrizné a hely szellemét.

Történelem és természet egymás karjában

A Szabolcsi Földvár ma egyszerre régészeti lelőhely, történelmi emlékhely és békés természeti oázis. Amikor a dombok tetejéről körbenéz az ember, a Tisza menti síkság messzeségébe vesznek a színek: a lombsárgák, rozsdák, mélyzöldek és a kék ég olyan harmóniában simulnak össze, mintha maga a történelem is megpihent volna itt.

Ez a hely nem harsány turisztikai látványosság. Inkább elgondolkodtató, méltóságteljes és csendes. Olyan hely, ahol az ember nemcsak múltat lát, hanem megérzi azt is, mennyi idő, mennyi élet és elmúlás szövődik ebbe a magyar tájba.