KÉK FÉNY
Ágyban találta a férjét a szeretőjével, megölte
Mint exkluzív keddi anyagunkban beszámoltunk róla, Tiszadadán szerelemféltésből megöltek egy 51 éves nőt. Ma a bíróság a feltételezett elkövetőt, egy 50 év körüli nőt 30 napra letartóztatta.

A nőt emberölés bűntettével gyanúsítja a nyomozóhatóság, ennek büntetési tétele alapesetben 15 év is lehet. Bár a nő soha nem volt büntetve, fennáll a veszélye annak, hogy nehezítené a nyomozást, illetve tanúkat befolyásolhatna.

A jelenlegi tényállás szerint a gyanúsított nő férje szerelmi kapcsolatot folytatott egy másik, két utcával arrébb élő nővel. Ezt megtudta a feleség, és arról is volt tudomása, hogy a férje szombaton délután is a nőnél van.

A gyanúsított berontott a szobába, ahol a férjét és a nőt az ágyban találta. A nőt kirángatta az ágyból és bántalmazta. Férjét egy hamutartóval fejbe vágta, a férfi elmenekült a helyszínről. A gyanú szerint ezt követően a padlón fojtotta meg a nő az áldozatát. A gyanúsított tagadja a gyilkosságot, bár azt elismerte, hogy járt a helyszínen és a bántalmazásról is beszélt.

Érdekes fordulat lehet az ügyben, hogy a férfi másnap, azaz vasárnap visszament a nőhöz. Bár észlelte, hogy a nő a padlón fekszik mozdulatlanul, nem hívott segítséget és a rendőröknek sem szólt - nem akarta a feleségét bajba keverni.

A végzés nem végleges, az ügyészség tudomásul vette, de a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be ellene.

- FrissMédia -